Férfi vízilabda: novemberi válogatott keretedzés – 21 meghívott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 17:25
A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás november 13–14. között újabb keretedzést tart. Az említett időpontban, hétfőn kétszer, majd kedd délelőtt Budapesten teszteli a meghívottakat, akik között ezúttal már a korábban bizonyító pólósok is ott lesznek, lévén ezúttal a BL-csapatokból is lehetősége volt a szakembernek válogatni – adta hírül a szövetség honlapja.
„Nem véletlen, hogy huszonegy játékos található ebben a keretben: háromszor hét játékost hívtam meg posztokra, akik egymás között is tudnak játszani – idézte Märcz Tamás szavait a waterpolo.hu. – Nem lesz így megerőltető, mégis magas iramban tudunk gyakorolni. Azt időpontot egyeztettem a klubedzőkkel, már csak azért is, mert az edzéseket követő hétvégén fontos rangadók következnek. A válogatott keretedzés indokolt, hiszen ezúttal rövidebb lesz a nyári felkészülés, mindössze négyhetes, ha csak két-három napra, de szükséges rendszeresen találkozni, hogy szokjuk a légkört, és legalább alapdolgokat gyakoroljunk. Ezen a kereten már látni lehet, hogy úgymond »igazibb keret«, hiszen az élcsapatok játékosai is velünk lehetnek. A legutóbbi névsorból öten kaptak újra meghívót, két kapus, Csoma Kristóf és Vogel Soma, valamint Kovács Péter, Nagy Ádám és Burián Gergő – ez nem azt jelenti, hogy az akkori keretből másokkal ne lettem volna elégedett, sőt biztosan lesznek, akik még kapnak majd lehetőséget!”

Férfiválogatott, keretedzés – 2017. november 13-14., Budapest
A meghívottak:
Kapusok: CsomaKristóf (Miskolc),NagyViktor (Szolnok),VogelSoma (FTC)
Mezőnyjátékosok: AngyalDániel(Eger),BátoriBence (Szolnok),Bedő Krisztián (Eger), Burián Gergely (Vasas),ErdélyiBalázs(OSC),JansikDávid (Szolnok),JansikSzilárd (FTC), Kovács Gergő (Eger), KovácsPéter(BVSC),LőrinczBálint (Eger),ManherczKrisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Nagy Ádám(Miskolc),SalamonFerenc (OSC),SedlmayerTamás (FTC), Török Béla (BVSC), Vámos Márton (FTC),ZalánkiGergő (Szolnok)
Legfrissebb hírek

Felavatták Dömötör Zoltán emléktábláját a róla elnevezett uszodánál

Vízilabda
2025.09.10. 18:20

Az FTC vízilabdázói 12 góllal verték a Fordham Egyetem csapatát

Vízilabda
2025.09.07. 14:17

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38

Szentesi recept: helyi kötődés és közös programok

Vízilabda
2025.09.03. 15:01

Férfi vízilabda MK: a Szegeddel negyeddöntőzik a Ferencváros

Vízilabda
2025.09.01. 15:30

Sokadvirágzását éli a szorgalmas óriás – interjú Kovács Péterrel

Képes Sport
2025.08.27. 14:06

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik