Universiade: ötödik lett a férfi vízilabda-válogatott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.30. 08:51
Az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a tajvani universiadén, miután a szerdai helyosztón hat góllal legyőzte Japánt.

A magyar együttes második negyedbeli gólerős játékának köszönhetően nyert biztosan, a csapatból három játékos – Angyal Dániel, Kovács Péter, Német Toni – is három gólt szerzett.

„Csak a nagyon erős szerb csapattól kaptunk ki. Számomra olyan, mintha ezek a fiúk itt érmesek lettek volna. Úgy gondolom, nem volt hiábavaló, hogy itt voltunk” – nyilatkozott a magyar szövetség honlapjának Märcz Tamás. Hozzátette: a japán együttesből kilencen voltak ott a budapesti világbajnokságon júliusban, míg csapatának egyik meghatározó játékosa, Jansik Szilárd sérülése miatt ezúttal nem játszhatott.

A mieink a torna csoportkörében legyőzték Kanadát, majd Dél-Afrikát, míg a helyosztókon Dél-Koreát, Nagy-Britanniát és Japánt. Szerbiától viszont kétszer – előbb a csoportban, majd a negyeddöntőben – is kikaptak.

A férfi vízilabda-válogatott volt az utolsó érdekeltség az egyetemisták és főiskolások tajpeji multisport-eseményén, amelyen a magyar küldöttség öt arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton.

UNIVERSIADE, TAJPEJ
Férfi vízilabda, az 5. helyért:
Magyarország–Japán 14–8 (3–2, 6–2, 3–3, 2–1)
A magyar gólszerzők:
Német T. 3, Angyal 3, Kovács P. 3, Lőrincz 2, Gyárfás T., Sedlmayer, Kovács G.

A MAGYAR DOBOGÓSOK

Aranyérmesek
Szatmári András (vívás, kard)
Márton Anna (vívás, kard)
Kreiss Fanni (vívás, tőr)
Olasz Anna (nyílt vízi úszás, 10 km)
Baji Balázs (atlétika, 110 m gát)

Ezüstérmesek
Bányai Zsombor (vívás, párbajtőr)
Férfi párbajtőrcsapat (Bányai Zsombor, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Cho Taeun Sándor)
Női kardcsapat (Márton Anna, Mikulik Júlia, Katona Renáta, Záhonyi Petra)
Gyürkés Viktória (atlétika, 3000 m akadály)
Női vízilabda-válogatott

Bronzérmesek
Gyurta Gergely (úszás, 1500 m gyors)
Biczó Bence (úszás, 200 m pillangó)
Kozák Luca (atlétika, 100 m gát)
Szikszai Róbert (atlétika, diszkosz)

Legfrissebb hírek

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51

Férfi vízi Eb: a magyarok által kiejtett szerbeké lett a 7. hely

Vízilabda
2024.01.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik