Masters-vb: a vízilabdacsapat célja a világbajnoki arany

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.04. 15:05
Millenniumi válogatott néven újra összeállnak és a hétfőtől vasárnapig tartó, hazai masters vizes vb-n megcélozzák az aranyérmet a sorozatban három olimpiai bajnokságot nyert magyar férfi vízilabdacsapat klasszisai.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az egykori sikerkapitány, jelenleg szövetségi elnök Kemény Dénes és az ötkarikás aranyérmes kapus, Kósz Zoltán irányította válogatott a budapesti tornán a plusz 40-es korosztály B csoportjába került egy olasz és egy török csapat társaságában. Előbbivel hétfőn, utóbbival kedden játszik a gárda.

„Az ötlet csírája, hogy összeálljunk, valójában akkor született meg, amikor eldőlt, hogy Budapest rendezi a vizes világbajnokságot – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila. – Mivel a vb-nek fontos része az idősebbek vetélkedése is, elhatároztuk, hogy példát mutatva részt veszünk az eseményen. Pályafutásunk során annyi szeretetet kaptunk a nézőktől, hogy szeretnénk újból, közösen átélni a régi élményeket.”

Hozzátette, hogy a masters-vb nemcsak a sportról, az eredményekrőlszól, hanem egyfajta szórakozás is, „minket a múltunk kötelez arra, hogy komolyan vegyük”.

A szintén kétszeres olimpiai aranyérmes Varga Tamás kijelentette: Biros Péter búcsúmeccse döbbentette rá őket, hogy milyen jó együtt játszani.

„Ez megerősítette részvételi szándékunkat. Én januárban kezdtem el edzeni két év kihagyás után, s nyolc kilót fogytam” – mondta. Hozzáfűzte: túl azon, hogy meg szeretnék nyerni a vb-t, tisztában vannak vele, hogy toborzó jellege is lesz az eseménynek. „Sok kisgyerek a régi nagy csapatot látva kaphat kedvet a vízilabdához” – fogalmazott.

Szécsi Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kapus is kitért rá, hogy nagyon szeretnek együtt vízilabdázni.

„Amellett komolyan is vesszük a felkészülést. Hogy mennyire, azt mutatja: csapatszinten száz kiló ment le rólunk.” Majd így folytatta: „Mivel közülünk csak Biros Petinek volt hivatalos búcsúmeccse, elhatároztuk, hogy minden évben elbúcsúztatunk valakit, ezzel elérve azt, hogy rendszeresen játsszunk.”

Kósz Zoltán arról beszélt, hogy az elmúlt három hétben heti egy edzést tartottak.

„A tréningek tartalma a megjelentek számától függött. Volt úszórész, lábtempózás és edzőmeccseket is vívtunk.”

Legfrissebb hírek

Tusványos 2025: Ennek a generációnak mindig az aranyért kell mennie – Szécsi Zoltán

Vízilabda
2025.07.24. 14:13

Kemény legények – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja, hogyan került Kemény Dénes a vízilabdázás világába!

Vízilabda
2025.07.21. 10:55

„Ott akartam lenni a márványtáblán” – Varga Tamás ötvenéves

Vízilabda
2025.07.14. 16:35

Varga Tamás ötvenéves

Vízilabda
2025.07.14. 07:01

A sportolókat is megmozgatta Kapu Tibor kilövésének a híre

Egyéb egyéni
2025.06.25. 22:44

Vízilabda: Szécsi Zoltán fiát álmából keltették, hogy meghívót kapott a válogatottba

Vízilabda
2025.06.19. 11:52

Kemény Dénes szerint fantasztikus gondolkodása volt a három olimpiát nyerő válogatottnak

Vízilabda
2025.06.14. 21:01

Megragadna a pólóválogatottban Szécsi Zoltán fia

Vízilabda
2025.05.22. 10:03
Ezek is érdekelhetik