Női vízilabda vl: kikaptunk a szuperdöntő nyitányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 11:11
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresek után 11–10-re kikapott a kanadai csapattól a Sanghajban zajló világliga szuperdöntőjének keddi nyitó napján.

„A néhány jó egyéni teljesítmény nem tudta kompenzálni azokat a hibákat, amelyek miatt döntetlenre végeztünk” – idézte a hazai szövetség honlapja Bíró Attila szakvezetőt, aki szerint a kanadaiak „élesebbek” voltak, amit a szétlövésben kihagyott négy magyar ötméteres is jelez. „A néhány jó egyéni teljesítmény nem tudta kompenzálni azokat a hibákat, amelyek miatt döntetlenre végeztünk” – idézte a hazai szövetség honlapja Bíró Attila szakvezetőt, aki szerint a kanadaiak „élesebbek” voltak, amit a szétlövésben kihagyott négy magyar ötméteres is jelez.

B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Kanada–Magyarország 11–10
(3–3, 2–1, 2–3, 2–2, 2–1) – ötméteresekkel
Gólszerzõk: E. Wright 3, Christmas 3, M. Eggens 2, Bekhazi 2, Crevier 1, ill. Szilágyi 4, Keszthelyi 2, Csabai 2, Antal 1, Takács O. 1

A mieink további programja
szerda, 13.00:
Magyarország–Kína
csütörtök, 9.00: Magyarország–Ausztrália

A két négyes csoportból mindenki bejut a negyeddöntőbe, amelyben keresztbe játszanak a csapatok.

Legfrissebb hírek

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
16 órája

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
2025.07.25. 06:39

Cseh Sándor: Mindenki becsukott szemmel aláírta volna ezt a fél évet

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:22

Keszthelyi Rita lett a női vízilabda-világbajnokság legjobb játékosa

Vizes vb 2025
2025.07.23. 17:20

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki teljesítményét!

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:49

Semmi sem sikerült a görögök ellen, ezüstérmes a magyar női pólóválogatott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.23. 16:47

„Ez egy nyerhető világbajnokság” – a női vízilabda-válogatott sikereiről beszélt a korábbi szövetségi kapitány

Vizes vb 2025
2025.07.23. 08:32
Ezek is érdekelhetik