Vízilabda: gálázott, mégis ikszelt az Eb-győztes magyar válogatott

(S. D.)(S. D.)
Vágólapra másolva!
2016.05.02. 14:02
null
Tóth Ildikó (jobbra) és Gangl Edina szemében már a mérkőzés előtt félelem ült – vagy elfojtott nevetés? <br />(Fotó: Koncz György)
Gálamérkőzést játszott egymással az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott és a sajtó képviselőiből összeverbuvált együttes.

 

Az a megtiszteltetés érte a médiaválogatottat, hogy a meccs előtti bemelegítést Tóth László, a nemzeti csapat másodedzője vezényelte le. Mindenki Tóth Lacija a csapat kvalitásait felmérve „két hossz bármit” kért tőlünk, amit többé-kevésbé teljesítettünk is.

Szerencsénkre a női válogatott az esélykiegyenlítést (értsd: ne verjenek minket bucira) szem előtt tartva némileg megnehezítette saját dolgát. Volt olyan negyed, amelyben pólóban játszottak, volt, hogy csak a gyengébbik kezükkel érhettek labdába, és volt, amikor 15 passznak kellett megelőznie a támadásbefejezést.

Takács Orsolya a tökéletes labdavezetésben gyönyörködik (Fotó: Koncz György)
Takács Orsolya a tökéletes labdavezetésben gyönyörködik (Fotó: Koncz György)

 

Ezeknek a szabályoknak, no meg, hogy kapusunknak Áts Bertalant (a válogatott kapusedzője, az UVSE edzője és nem mellékesen korábbi ifjúsági Európa-bajnok) sikerült a meccs előtt szerződtetni, kiválóan helytálltunk az Európa-bajnokkal szemben.

Gangl Edina a mezőnyben is kipróbálhatta magát – nagyobb volt az emelkedése, mint nekünk. Mármint nekünk együttvéve 
(Fotó: Koncz György)
Gangl Edina a mezőnyben is kipróbálhatta magát – nagyobb volt az emelkedése, mint nekünk. Mármint nekünk együttvéve (Fotó: Koncz György)

 

És ne felejtsük el azt sem, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány remek tanácsokkal látott el minket a negyedek között.

Béni (13-as sapkában, 3-as látszik): Főnök! Vállalom! Bármit (Fotó: Koncz György)
Béni (13-as sapkában, 3-as látszik): Főnök! Vállalom! Bármit (Fotó: Koncz György)

 

A mérkőzés – amelyen a Nemzeti Sportot Rác Benedek Balázs, az NS vízilabda-szakírója és Somlóvári Dávid, az NSO vezető szerkesztője képviselte – végén sikerként könyvelhettük el a 8–8-as döntetlent. Aztán, hogy a szétlövésben hány ötméterest sikerült értékesítenünk, azt fedje örök homály. Legyen elég annyi, hogy az „idegek harcát” a női válogatott tagjai jobban bírták…

És még arra is volt energiájuk, hogy hihetetlenül finom süteményekkel kedveskedjenek nekünk.

Berkesi Judit tökéletes labdafogása még Csabai Dórát is meglepte (Fotó: Koncz György)
Berkesi Judit tökéletes labdafogása még Csabai Dórát is meglepte (Fotó: Koncz György)

 

Az erősen az M4 Sportra és a szellemi felkészülésre építő médiacsapat (Fotó: Koncz György)
Az erősen az M4 Sportra és a szellemi felkészülésre építő médiacsapat (Fotó: Koncz György)

 

És a végén fordult a kocka: Bujka Barbara kért interjút a csapatkapitányunktól, Berkesi Judittól (Fotó: Koncz György)
És a végén fordult a kocka: Bujka Barbara kért interjút a csapatkapitányunktól, Berkesi Judittól (Fotó: Koncz György)
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor kihirdette a vízilabda-válogatott vb-felkészülési keretét

Vízilabda
2025.05.21. 10:13

Aranyesélyes válogatottakat szeretne 2027-re és 2028-ra az MVLSZ elnöke

Vízilabda
2025.05.17. 11:44

Szépített a Dunaújváros a női vízilabda-bronzcsatában

Vízilabda
2025.05.14. 20:21

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2025.05.10. 11:19

Az FTC kétgólos hátrányból nyerte meg néggyel az UVSE elleni döntő első felvonását a női vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.05.07. 19:10

A férfiak a spanyolokkal, a nők a görögökkel egy csoportban a vízilabda-vb-n

Vízilabda
2025.05.07. 16:52

Női vízi BL: negyedik lett a Ferencváros Pireuszban

Vízilabda
2025.05.03. 17:50

Cseh Sándor: A cél, hogy világbajnokok legyünk!

Vízilabda
2025.04.25. 19:06
Ezek is érdekelhetik