Vízilabda: magyar tag a FINA sportolói bizottságában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.30. 19:34
Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót beválasztották a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) sportolói bizottságába.

A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) honlapjának beszámolója szerint a FINA Büro Budapesten zajló ülésén döntöttek arról, hogy a 40 éves sportvezető – aki tagja az MVLSZ elnökségének, illetve a játékvezetői bizottság vezetője – bekerült a bizottságba.

A korábbi kiváló center beválasztásában szerepet játszott, hogy 2014 novemberében részt vett a „Sportolók a FINA-sportágakról” elnevezésű katari tanácskozáson, s osztotta meg nézeteit a vizes sportágak, ezen belül a vízilabda jövőjéről. Ezen az eseményen hangsúlyozta, hogy a játék megreformálása már kevés, show-ra, látványosságra van szükség, ugyanis a sport már a szórakoztatóipar része.

Hozzátette, a vízilabdának óriási segítséget nyújt a korábban lenézett női szakág, amelynek jelenlegi fejlődése sokkal látványosabb, ráadásul ellentétben az európaiak által uralt férfimezőnnyel, itt négy kontinensről kerülnek ki a világversenyek érmesei időről időre. Molnár Tamás szerint még jobban kell támogatni a női pólót, mert nagyon sokat lendíthet a vízilabdán, ha a hölgyvízilabdának köszönhetően amerikai, kanadai, ausztrál és kínai cégek állnak a sportág mellé.

„Ez a döntés azt mutatja, nemcsak kötelezően mondták azt a jelenlevők Dohában, hogy jól látom a sportág helyzetét. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója is támogatásáról biztosított, én pedig igyekszem majd ezen a területen is jól végezni a feladatomat” – fogalmazott Molnár Tamás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik