Az adrenalin most is folyik - Kemény Dénes 60 éves

– Fiatalon látta majdani hatvanéves önmagát?
– Akkoriban azon járt az eszem, hogy milyen jó lesz diplomát és állatorvosi doktorátust szerezni – válaszolta a szombaton 60. születésnapját ünneplő Kemény Dénes. – Nekünk, fiataloknak nagy dolognak tűnt, ha valaki orvos, hiszen állandóan doktor világsztárokba botlott az ember. Ugyanakkor azt is terveztem, hogy nagy eredményeket elérő játékos leszek. Az viszont, hogy hatvanévesen milyen leszek, eszembe sem jutott, sőt még a negyven sem.

– Viszont valóban elért jelentős sikereket.
– Játékosként nem annyira, mint a korosztályom tagjai közül Horkai György vagy Sudár Attila, de azért akár Magyarországon, akár Olaszországban, akár Ausztráliában szerepeltem, éreztem, hogy a gólveszélyes játékosoknak megadják a tiszteletet, és nekem csatárvénám volt. Persze az igazán emlékezetes eredményeket a kispadon értem el.

– Tervezte, hogy edzősködni fog?
– Annyira azért nem. Amikor kikerültem Olaszországba, egy állatorvosi klinikán dolgoztam, mellette játszottam, és az első év olyan jól sikerült, hogy hosszabb távon terveztek velem. A korom és a tekintélyem miatt, vagy mert hasznos dolgokat mondtam, elkezdtem gyerekekkel foglalkozni. Kérésre vágtam bele, és négy évig csak az utánpótlásban dolgoztam. Akadt olyan mérkőzésünk, amelyen gyengébb csapatként voltunk sikeresek, ami már felkeltette az érdeklődésemet, de még ekkor sem gondoltam, hogy edzősködni fogok. Amikor aztán abbahagytam a vízilabdát, úgy akartak Comóban tartani, hogy felajánlották az első csapat kispadját, én pedig utolsó játékoséveim alatt elvégeztem otthon az edzőképzőt.

– Az edzősködés hatalmas felelősséggel is jár. Ezt szereti, szerette?
– Nagyon jó érzés, amikor megszületik a döntés, előtte viszont hosszú a vajúdás. Szakmai döntések előtt sokszor csináltam táblázatokat, de az esetek nagy részében a zsigerből hozott döntés aláhúzta a kielemzett döntést.

– Van megbánt döntése?
– Az összes olyan meccset újrajátszanám, amelyen kikaptunk! Mind fájt, de más talán nincs... Nem vagyunk hibátlanok, és ha szeretnék eseményeket meg nem történtté tenni, lehet, a jókat is megváltoztatnám általa.

– Találkozott az edzősködéshez hasonló adrenalinfröccsel járó szakmával?
– Nem, pedig biztos van. Amikor a vadászgéppilóta megkapja a koordinátákat, megtankolják háromszor a levegőben és eljut a célpontig, az szintén erős hatás lehet...

– Milyen szövetségi elnöknek lenni?
– Az adrenalin most is folyik, akadnak nehéz döntések, sok mindent kell mérlegelni, de ez egészen más. Monotonabb, viszont előfordul, hogy este fél nyolckor még dolgozom, háromszázhatvanöt napos elfoglaltság, nincs szombat, vasárnap, csak reggeltől estig munka.

– Az Európa-bajnokság szervezése még ezt a munkamennyiséget is megnövelhette.
– Érdekes, éppen arról beszélgettünk Nemcsik Balázs főtitkárral, hogy jövőre mit csinálunk majd? Rengeteg a munka, de sokat segít, ha jól szelektál az ember, és rutinosabb elnök vagyok, mint egy éve. Most a feladatok között háromnegyed egynegyed az arány az Eb javára, de azért utána is lesz dolgunk.

– És akkor még nem beszéltünk például a sportágfejlesztésről, a sportágreformról...
– Sok mindenben benne vagyok, például a FINA edzőbizottságában, a legfrissebb pedig, hogy bekerültem a Hírességek csarnokának kiválasztó bizottságába. Ha vége az Európa-bajnokságnak, azon leszek, hogy minél közönségvonzóbb legyen a póló. Most is azt mondom, hogy Londonban a magyar–amerikai kiváló mérkőzés volt, igenis lehet ezekkel a szabályokkal, jó bírókkal látványos meccseket játszani, de haladni kell a korral. Hogy ez miként zajlik, arra kisebb a rálátásom, erős sportpolitikai harc lesz, pedig az volna a fontos, hogy a vízilabdával jót tegyünk.

– Sokszor elmondta már, hogy édesapja, Kemény Ferenc állította pályára...
– ...az egész életemet az határozta meg, hogy Fecsó az apám. Én az ő kreatúrája vagyok, lehet ezen mosolyogni, de rajta múlott, hogy az lettem, aki. Az elért eredményekhez persze ő egymaga nem lett volna elég, ahogyan én sem, a körülményeknek is stimmelniük kellett.

– Fecsó bácsi a mentora vagy a példaképe?
– Szerintem egyik sem. Nekem is van három fiam, normális, hogy a fiúgyerekeknek bizonyos értelemben az apjuk a minta – de jó néhány dolgot viszonylag hamar másként láttam. Sok mindent átvettem tőle, máskor a saját fejem után mentem. Kimondott példaképem nem volt soha, mindenkitől el tudtam lesni olyasmit, ami tetszett.

– Vadászni még van ideje?
– Igen, azonban sokszor azért nem vadászom, mert amikor hazaérek este nyolcra, van még húsz megválaszolatlan e-mailem, és mire végzek, elfáradok, nincs kedvem kimenni. Előtte kellene vadászni, viszont akkor fáradt lennék elvégezni a munkámat. Ám nem szoktam le a vadászatról, mert kikapcsol és szép élményeket ad.

– Milyen trófeát szeretne a születésnapjára?
– Egy bivaly elejtése Afrikában, és nem magaslesről, hanem gyalog megközelítve a csordát, onnan kiválasztva a bikát – de ahogy nézem a napi programjaimat, pénteken és szombaton sem lesz rá lehetőségem... Létezik az úgynevezett „nagy ötös", az oroszlán, az elefánt, a leopárd, az orrszarvú és a bivaly elejtése, de nem lesz tragédia, ha nem tudom teljesíteni. Viszont ha egyet kell választani, a bivalyt szeretném, mert ahogy leírják, annak elejtésében van a legnagyobb kihívás: előfordult, hogy a megsebzett bivalybika megtalálta a vadászt, és az neki nem jó hír...

– Mivel lenne elégedett, ha a hetvenedik születésnapján beszélnénk?
– Ugyan most szomorú vagyok emiatt, de tíz év múlva azt mondanám, kár, hogy már nem vagyok hatvan.