Férfi vízi: Super Bowl-utánérzés és győzelem az amerikaiak ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 19:42
null
Kovács Gábor három gólt dobott a mérkőzésen – az egyik legjobb volt (Fotó? MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 13–6-ra legyőzte az Egyesült Államokat. A találkozó érdekessége, hogy a játékvezetők be voltak mikrofonozva, így fontosabb döntéseiket a hangosbeszélő el tudta magyarázni a közönségnek.

Kis Super Bowl-utánérzés volt ma a Komjádiban. A Magyarország–Egyesült Államok mérkőzésen ugyanis a játékvezetők be voltak mikrofonozva, diskurzusukat pedig hallotta a hangosbemondó is, aki így az érdekesebb szituációkat a közönséggel is tudatta. A körülmények tehát némileg változtak, a medencében azonban az előzetes várakozások szerint alakult a mérkőzés.

No, persze nem az elején. Az első negyedben ugyanis remekül tartották magukat a nagyon fiatal amerikaiak. Persze ez nem meglepő, a kispadon ugyanis Dejan Udovicsics dirigált.

A második negyed elején 3–3 állt az eredményjelzőn, úgy hogy az amerikaiak négyből három emberelőnyös szituációt értékesítettek, míg mi elsősorban akciógólokkal szórakoztattuk a közönséget.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a korábban kihirdetett keretéből ezúttal Bedő Krisztiánt, Nagy Viktort, Szivós Mártont és Varga Dénest nem nevezte a mérkőzésre. A kapuban Decker Attila kezdett, aki viszont 3–3 után megálljt parancsolt az amerikaiaknak. Ezalatt pedig szépen meglépett a magyar csapat: Kovács Gábor előbb sajátmaga második gólját szerezte ötméteresből, majd Salamon Ferenc és Hárai Balázs volt eredményes. Ráadásul a nagyszünetig Kovács mégegyszer betalált, a mérkőzés felénél 8–4-re vezettünk.

A két játékvezető egymással tudott egyeztetni a mérkőzés folyamán (Fotó: MTI)
A két játékvezető egymással tudott egyeztetni a mérkőzés folyamán (Fotó: MTI)

A harmadik negyedet Varga Dániel hatalmas gólja vezette föl, de ezután egy kicsit leült a magyar csapat. Dunstan és Mann szépen 9–6-ra is zárkóztatta az övéit, így nem csoda, hogy Benedek időt kért. A az apró pauzában pedig a szakember finoman jelezte, hogy nem elégedett az elmúlt percek teljesítményével. Ennyi kellett – ezután ugyanis minden visszatért a rendes kerékvágásba.

Ezután ugyanis már csak a mieink találtak be, az amerikaiak eléggé elfáradtak, végül hétgólos győzelmet arattunk.

Decker Attila egy perc alatt több autogramot adott mint ahány gólt kapott 32 alatt

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 13–6
(3–2, 5–2, 2–2, 3–0)
Komjádi uszoda, 2200 néző. Vezette: Vogel G., Székely Balázs
MAGYARORSZÁG: DECKER A. – KOVÁCS GÁBOR 3, Hosnyánszky 1, VARGA DÁNIEL 2, HÁRAI 2, Madaras 1, Angyal. Csere: Salamon F. 2, Tóth M., Erdélyi 1, Vámos 1, Jansik D. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Baron – Samuels, Rosenthal, Obert 1, Mann 1, BOWEN 2, McClintick. Csere: Holland (kapus), Cleary, Matulas, Bonnani 1, McConnel, Kimbell, Dunstan 1. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
Gól – emberelőnyből: 10/2, ill. 8/4
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 1/0
Kipontozódott: Cleary (23. p.), Obert (29. p.)
MESTERMÉRLEG
BENEDEK TIBOR, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
– Sok mindent gyakoroltunk, jó mérkőzés volt. Elégedett vagyok a fiatalokkal, idősebbekkel, mindenki maximálisan teljesített. Az lesz a nehéz, amikor szép lassan kezdenek fáradni a hét során, az a feladatom, hogy osszam be az erejüket. Egyes napokon egyes játékosokat pihentetni kell, hogy a keddi, görögországi világliga-mérkőzésre használható csapattal érkezzünk. A mikrofonozásból a kispadon, meccs közben nem foglalkoztam, úgyis megnézem a mérkőzést, és megnézem, és akkor tudok a tapasztalatokról beszélni.
DEJAN UDOVICSICS, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya: – A mi csapatunk nem olyan erős, mint a világbajnok magyar válogatott, de elégedett vagyok a motiváltságunkkal és az akarattal. Mi kezdtünk egy új csapatot építeni, ehhez idő kell még. A bemikrofonozás hasznos lehet, a nézőknek sokat segíthet. Sok kérdés vetődhet fel bennük mérkőzés közben, amit nem értenek, és így könnyebb lehet számunkra. Ez is egy lépés, hogy a vízilabdát érthetőbbé tegyük.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik