Vízilabda Volvo-kupa: a juniorok kikaptak Romániától

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 16:11
A magyar juniorválogatott 12–8-ra kikapott Romániától a férfi vízilabda Volvo-kupa második napján Kecskeméten.

A román válogatott kezdte jobban a mérkőzést: a vendégek kétgólos előnybe kerültek egy akció-, illetve egy büntetőgóllal. Bedő Krisztián szépített egy jó megúszást követően, de Románia megtartotta a kétgólos előnyt a negyed végéig (2–4).

A második játékrészben azonban Csapó Miklós és Jansik Szilárd találatával egyenlítettek a magyar fiatalok, és a kiválóan játszó Lőrincz Bálint akciógólja zárta a negyedet, így egyenlő volt az állás a nagyszünetben (5–5).

A harmadik negyedben hiába szerezte meg a vezetést Horkai György csapata Lőrincz Bálint büntetőjével (7–6), a románok – az első játékrészhez hasonlóan – 4–2-re megnyerték a negyedet (7–9).

A záró periódusban próbálkoztak a visszakapaszkodással a mieink, de Nicolae Diaconu góljával már hárommal vezettek a románok (8–11).

A hátralévő öt percben hiába próbálkozott a magyar csapat, nem tudott betalálni, a találkozó pedig Tiberiu Negrean góljával és 12–8-as román sikerrel ért véget.

VÍZILABDA VOLVO-KUPA, 2. FORDULÓ
Magyar juniorválogatott–Románia 8–12
(2–4, 3–1, 2–4, 1–3)
KÉSŐBB

Magyarország–Kanada
17.00

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: a DVSE győzött az eddig nyeretlenek meccsén

Vízilabda
2025.10.18. 18:30

A vb óta először lesz együtt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.10.17. 11:35

Vízilabda: a Genesys a Semmelweis OSC főszponzora lesz

Vízilabda
2025.10.14. 15:46

Férfi vízi ob I: könnyed győzelemmel hangolt a BL-re a címvédő Ferencváros

Vízilabda
2025.10.11. 13:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17

Férfi vízilabda Eurokupa: súlyos vereséget szenvedett, de továbbjutott a Szolnok

Vízilabda
2025.10.05. 14:46

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

A négy között megismétlődik a tavalyi döntő a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2025.09.15. 16:01
Ezek is érdekelhetik