Szeged-Montpellier és Crvena zvezda-Eger a 16 között

Vágólapra másolva!
2013.02.28. 20:29
null
A Szeged és az Eger is a nyolc közé jutásért harcolhat (Fotó: Korponai Tamás)
A szerb Crvena zvezdával játszik az Eger a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Szeged a francia Montpellier ellen harcolhatja ki a legjobb nyolc közé jutást.

 

Ma Rómában megtartották a férfi vízilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását.

Az a sorsolás előtt biztos volt, hogy a csoportgyőzteseket egy másik csoport negyedik helyen végző csapattal, míg a másodikokat a harmadikokkal sorsolják össze. A Szeged csoportelsőként, míg az Eger harmadikként várta a mai eseményt.

Mindkét magyar csapat számára a B-csoportból érkezett ellenfél. Az ebben az ötösben második, Szerb Kupa-győztes Crvena zvezdát kapta az Eger, míg a Szegednek a negyedik helyen végző francia Montpellier ellen kell kivívnia a továbbjutást. Természetesen utóbbi csapatnak van nagyobb esélye, de a hevesiek számára is mindenképpen cél lehet a továbbjutás.

A Montpellier-ben játszik két magyar játékos is: Jászberényi Gábor és Heinrich Dávid is a francia csapatnál pólózik.

Az első mérkőzéseket március 9-én vagy 10-én rendezik, míg a visszavágókra március 20-án kerül sor.

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Crvena Zvezda (szerb)-Eger (magyar)
Montpellier (francia)–Szeged (magyar)
Vuliagmeni (görög)–Marseille (francia)
Olympiakosz (görög)–Volgográd (orosz)
CN Barceloneta (spanyol)–Nagyvárad (romániai)
Schuurman (holland)–Jug Dubrovnik (horvát)
Partizan (szerb)–Brescia (olasz)
Galatasaray (török)–Szintyez Kazany (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik