Női vízilabda ob I: története során először döntőben az Eger

Vágólapra másolva!
2012.02.25. 22:27
Címkék
Története során első alkalommal jutott a női vízilabda-bajnokság döntőjébe az Eger, miután az elődöntő harmadik mérkőzését is megnyerte a Szentes ellen.

A harmadik összecsapáson az elején elhúztak az egri lányok. A válogatott kapus, Gangl Edina szinte mindent védett. A 6–2–es, majd 10–6–os előny ellenére sem dőlhettek azonban hátra Kelemen Attila edző tanítványai.

A LEN–kupában vitézkedő szentesiek felzárkóztak, de utolérni már nem tudták a hazaiakat.

A másik elődöntőről ide kattintva olvashat!

NŐI VÍZILABDA OB I
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
ZF–EGER–HUNGERIT – UNI–ÉPSZER SZENTESI VK 11–10 (1–0, 4–2, 4–4, 2–4)
Eger, 300 néző. V: Molnár P., Dodog Sz.
EGER: GANGL – NEESHAM 3, CZIGÁNY 4, PENGŐ 2, Pócsi, Somhegyi, ANTAL 1. Cs.: VERÉB 1, Vályi. Edző: Kelemen Attila
SZENTES: Gundl – GYŐRI 2, GÉMES 3, TAKÁCS O. 2, Kotova 2, Keszthelyi, Kövér–Kiss. Cs.: Hevesi, Miskolczi, Magariyama, Kádár 1. Edző: Zantleitner Krisztina
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 7/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Kövér–Kiss (16. p.), Pócsi (17. p.)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0, a ZF–Eger javára
MESTERMÉRLEG
Kelemen Attila: – A játék képe alapján megérdemelten jutottunk a döntőbe. A csapat nagyon jól játszott, sokat tett érte, hogy megnyerje az elődöntős párharcot. Nagyon örülünk, hogy történelmet írtunk, és először jutottunk a bajnoki döntőbe. Remélhetőleg sikeres olimpiai kvalifikáció után májusban a bajnoki címet is megszerezzük. Köszönjük a közönség támogatását, ilyen jó hangulatú meccset ritkán láthatunk a női bajnokságban.

Zantleitner Krisztina: – Úgy jöttünk ide, hogy megpróbáljuk a maradék esélyt kihasználni. Végig hátrányban voltunk, nem tudtuk utolérni a hazaiakat. Marad a bronzmeccs, és készülünk a LEN-kupára.

 

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
5 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
6 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
6 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
7 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik