Férfi vízilabda MK: az Eger magabiztosan győzött Pécsen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.15. 20:12
A férfi vízilabda Theodora Magyar Kupa hétvégi negyeddöntős műsora egy mérkőzéssel már pénteken elkezdődött: a pécsi nyitányon az Eger vendégként is magabiztosan győzött.

A legutóbbi bajnoki idény ezüstérmese és kupamásodikja udvariatlan vendégként igen hamar, alig öt perc alatt 4–0-ra elhúzott, majd már – a második játékrészben – 7–2-re is vezetett, amikor a hazai együttes magára talált, s a nagyszünetig 7–5-re felzárkózott. A harmadik negyedtől azonban megint érvényre jutott a hevesiek nagyobb tudása, s végül – 12–6 után kissé kiengedve – biztosan nyertek. Az egriek egyik legjobbja, a válogatott Bundschuh Erik négy gólig jutott.

A másik három – szintén csupa ob I-es gárda alkotta – párban szombaton bonyolítják le az első összecsapásokat, a négy visszavágót pedig egységesen vasárnap, 18 órai kezdettel vívják a csapatok.

FÉRFI VÍZILABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Pécsi Vízmű PVSK-FüszértZF-Eger 9–13 (2–5, 3–2, 1–5, 3–1)
Pécs, 300 néző. V: Marjay Zs., Dodog Sz.
PÉCS: BISZTRITSÁNYI – De Blasio, Hegedűs I., NAGANUMA 3, Vári 1, Bóbis, Lukács G. Cs: Soós 1, Tóth Bence, HANGODY GY. 3, Krizsán A., Scholefeld 1. Edző: Petik Attila
EGER: NÉBALD – FELTHAM 3, Kovács G. 1, BUNDSCHUH 3, Varga II Zs. 2, GRAHAM 2, Hegedüs G. Cs: Ficsor (kapus), Sántavy, Kotszidisz 1, Fábián, Binder 1, Takács J. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 5/2 /, ill. 6/3
Gól – ötméteresből: 2/2 ,ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Petik Attila: – Sokkal többet hibáztunk, mint amennyit egy ilyen meccsen szabad lett volna, ezt pedig az egriek kíméletlenül kihasználták.
Gerendás György: – Sok gólt kaptunk, de azért nem volt rossz…
A SZOMBATI PROGRAM
Szolnoki Főiskola-Közgép–Szeged-Beton VE 18 ó
TEVA-Vasas-UNIQA–Groupama-Honvéd, Komjádi uszoda 19:30 ó
FTC-Fisher Klíma–BVSC-Zugló, Népliget 19:30 ó  
A VASÁRNAPI VISSZAVÁGÓK
ZF-Eger–PVSK-Fűszért, Bitskey uszoda 18 ó
Szeged-Beton VE–Szolnoki Főiskola-Közgép VSC 18 ó
Groupama-Honvéd–TEVA-Vasas-UNIQA, Kőér utca 18 ó
BVSC-Zugló–FTC-Fisher Klíma, Szőnyi út 18 ó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik