A kiválóan teljesítő Vasas kétgólos előnyt szerzett a visszavágóra

Vágólapra másolva!
2008.03.26. 19:24
Elsősorban remek emberhátrányos védekezésének köszönhetően 8-6-s győzelmet aratott a Vasas a férfi vízilabdázók Euroligájának negyeddöntőjében a Kotor ellen. A magyar bajnok sikerével óriási lépést tett a továbbjutás felé vezető úton - igaz még egy visszavágó hátravan.
Steinmetz Ádám szerezte a találkozólegszebb gólját
Fotó: Szabó Miklós (NS-archív)
Steinmetz Ádám szerezte a találkozólegszebb gólját
Steinmetz Ádám szerezte a találkozólegszebb gólját
Fotó: Szabó Miklós (NS-archív)
Steinmetz Ádám szerezte a találkozólegszebb gólját

Hiába a kalandos, 70 kilométeres plusz utazás, a Vasas csapata remekül kezdte a Kotor elleni Euroliga-negyeddöntő első mérkőzését.

Nagy Viktor már az első pillanatoktól kezdve nehézzé tette a hazai játékosok dolgát, akik csak ritkán találták meg a remekül védő magyar kapus gyengepontját - ha egyáltalán van ilyen.

Az első negyed után 2-1-re vezetett a Vasas idegenben, s a folytatásban is mindent elkövetett azért, hogy előnnyel utazzon vissza a magyarországi visszavágóra.

A második nyolc percben Kovács Róbert góljával már kétgólosra növekedett a magyar csapat előnye. Ugyan a Primorac szépített Crepulja révén előnyből, de izgulnunk még ekkor sem kellett.

Egy ütésváltás: nálunk Mátyás, a montenegróiaknál Petrovics volt eredményes, ám így is 4:3-ra vezetett a Vasas a nagyszünetben.

A harmadik negyedre kissé befagyott a csapatok játéka, leginkább a hazaiak eredménytelensége volt érthetetlen, a Kotornak ugyanis futószalagon szállították az emberelőnyöket a "semleges" játékvezetők.

A magyar csapat azonban állta a sarat: a meccs ezen időszakáig nyolcból hét előnyt kivédekezett a Vasas. Sőt, Steinmetz Ádám szépségdíjas ejtése révén csak az angyalföldiek szereztek gólt ebben a nyolc percben.

A záró negyednek kétgólos vezetéssel vágtunk neki. Kovács azonban ismét betalált, így már három volt az előny.

Ekkor már érződött, remek eredményt ér el a magyar bajnok Montenegróba, már csak a végső különbség volt a kérdéses a visszavágó előtt.

Végül - bár a bírok ismételten megnyomták a hazai csapatot - kétgólos, 8-6-s sikert aratott a Vasas.

EUROLIGA, NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

VK PRIMORAC KOTOR (montenegrói)–TEVA-VASASPLAKET 6–8 (1–2, 2–2, 0–1, 3–3)
Kotor, 1500 néző. V: Rak (horvát), Taccini (olasz)
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 8/3
Ötméteresből: 2/0, ill. –
Kipontozódott: Takács B. (21. p.), Paskovics (30. p.), Mátyás (32. p.)

KOTOR VASAS
Radics NAGY V.
Milosevics 1 Tóth M 1
SETKA 2 Varga Dénes
Milics Varga Dániel
Pavlovics STEINMETZ Á. 2
Paskovics KOVÁCS R. 2
D. Brguljan Steinmtez B. 1
Csere: PETROVICS 2, Zsivkovics, Draskovics, Crepulja 1, Csucskovics Csere: MÁTYÁS 2, Katonás, Heinrich, Kincses, Takács B.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik