Győzött a Szeged-Beton, de a Vasasnál sem szomorkodhatnak

Vágólapra másolva!
2008.03.21. 21:56
Mind a Szeged, mind a Vasas számára egy esetleges hazai győzelem, vagy egy döntetlen lett volna a legmegfelelőbb a férfi vízilabda OB I alapszakaszának utolsó előtti fordulójának ma esti mérkőzésén. A Szeged végül 8-7-re megverte a Vasast, így ha nagy meglepetés nem történik, mindkét csapat a neki kedvezőbb ellenfelet kapja az elődöntőben.
Varga Tamás a legeredményesebb szegedinek bizonyult három góljával
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Varga Tamás a legeredményesebb szegedinek bizonyult három góljával
Varga Tamás a legeredményesebb szegedinek bizonyult három góljával
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Varga Tamás a legeredményesebb szegedinek bizonyult három góljával
A mérkőzés első fele sok hibát és kevés gólt hozott. Az első két negyedben a szegediek légiósa Milos Korolija volt elemében, két gólt vállalt csapata három találatából.

A nagyszünetre 3-3-as döntetlennel vonultak a csapatok.

A mérkőzés második felét a fővárosiak kezdték jobban, elhúztak két góllal, azonban az ezt követő három szegedi gólnak köszönhetően a Beton-játékosok várhatták előnnyel a záró játékrészt.

A negyedik negyedben mindkét csapat kétszer mattolta az ellenfél kapusát, így a végeredmény 8-7 lett a Szeged javára.

Ez pedig azt jelenti, hogy ha a hátralévő meccseken nem borul a papírforma, akkor Honvéd–Vasas és Eger–Szeged mérkőzéseket láthatunk majd a bajnoki elődöntőkben. Mindkét párharc 2-2-ről indul.

A LEN-kupa döntőjébe jutott Eger csapata az utolsó negyedben fordította meg az UTE elleni összecsapást, így elmaradt a meglepetés. A hevesiek győzelméből oroszlánrészt vállalt Varga II. Zsolt, a maga öt góljával.

Az FTC két góllal bizonyult jobbnak a Szentes gárdájánál. A zöld-fehérek azonban nem örülhettek felhőtlenül, mivel az egyébként jól játszó Dávid Zoltánnak a mérkőzésen elszakadt a bicepsze.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

SZEGED-BETON VE–TEVA-VASASPLAKET 8–7 (2–1, 1–2, 3–2, 2–2)
Szeged, 250 néző. V: Kiszelly, Székely B.
SZEGED: Baksa – Lehmann 1, Komlósi, Weszelovszky 1, KOROLIJA 2, VARGA T. 3, Balatoni. Cs: Varga P., Monostori 1, Molnár P., Juhász Zs., Éles. Edző: Kásás Zoltán
VASAS: Nagy V. – Tóth M. 1, Varga Dénes 1, Varga Dániel, STEINMETZ Á. 2, Kovács R., Steinmetz B. Cs: Katonás, Mátyás 1, Heinrich 1, Kincses, Hőna 1, Takács B. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 8/1
Ötméteresből: 1/1, ill. –

MESTERMÉRLEG
Kásás Zoltán: – Kellett ez a győzelem, talán túlzott akarással is játszott a csapat. Mindenki fel volt spannolva, ezért volt a sok hiba.
Földi László: – A támadójátékunk továbbra is pontatlan. A helyzetek megvoltak, csak nem lőttük be őket. Nekünk minden sikerre szükségünk van, a fiatalok pedig azért játszottak többet, mert ha nincsenek játékban, nélkülük nem fogjuk bírni a sorozatterhelést.

FÉRFI VÍZILABDA OB I

BRENDON-UPC-ZF-EGER–UNIQA-UTE 14–12 (4–3, 4–2, 1–5, 5–2)
Eger, Bitskey-uszoda, 400 néző. V: Horváth Cs., Vojvoda
EGER: Decker A. - Biros 3, Feltham 1, Matajsz, BINDER 2, Kiss Cs., VARGA II. ZS. 5. Cs.: Hegedüs 2, Sántavy, Erdélyi,
Kovács G., Bundschuh 1, Jakab. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán
UTE: PELLE - Szabó B. 1, Suti, Máthé 1, Kotszidisz, SOMOGYI 4, SALAMON 2. Cs.: Szabó N., Vörös 1, Sziklai, Olasz 1,
BORSÓS 2, Debreczeni. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 7/5
Ötméteresből: 2/1, ill. 3/2
Kipontozódott: Máthé (26. p.), Feltham (28. p.), Sántavy (30. p.)
Sárga lap: Gerendás György (24. p.)

MESTERMÉRLEG
Gerendás György: – Nehéz kommentálni a látottakat. Nem ez volt az idény legjobb mérkőzése.
Petrovics Mátyás: – Kár, hogy a végeredmény nem tükrözi, milyen jól játszottunk.
Tudósított: BAJZÁT RAFAEL

FÉRFI VÍZILABDA OB I

FTC-APRILIA–PENDOLA-SZENTES-ELEKTROGLOB 11–9 (1–3, 6–2, 1–1, 3–3)
Népliget, 100 néző. V: Schlosser J., Székely Z.
FTC: Jászberényi – Hoppál 1, Marnitz 1, Regős 1, Bálint, DÁVID Z. 3, PERSELY 4. Cs: Kaszper 1, Gerritse, Kállay, Vrezso, Radócz. Edző: Somossy József
SZENTES: Horváth T. – Csente 2, MAKLÁRI 4, Vígh, Papp G., Jaksa, Szabó T. Cs: Zivánovics 1, Torday, Józsa T. 2, Turzai, Döbrőssy, Araczki. Edző: Berki András
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 5/3
Ötméteresből: 2/–, ill. 1/1
Kipontozódott: Vígh R. (28. p.)

MESTERMÉRLEG
Somossy József: – Fáradtan mozogtunk, sajnos Dávid Zoli megsérült.
Berki András: – Játszottunk egy szép szoros mérkőzést. Úgy gondolom a Ferencváros méltóan szerepelt a hazai pályához.
Tudósított: BALLÓK CSILLA

FÉRFI VÍZILABDA OB I

DOMINO-HONVÉD–BVSC 20–6
(4–0, 6–2, 6–2, 4–2)
Kőér utca, 100 néző. V: Bátori Gy., Madarasi A.
DOMINO: Gergely – Gór-Nagy, MOLNÁR T. 2, Vári 2, SZÍVÓS 3, Hárai 1, Kiss G. 2. Cs: Bisztricsányi (kapus), KOVÁCS O. 2, VINDISCH 3, Fodor, Bárány 1, PAJÁN 4. Edző: Kovács István
BVSC: Laboncz – GALAMBOS 2, Pecz, Szabó P., Nagy S., KRISZT 1, Simon A. Cs: Szabó A. (kapus), SZŰCS L. 1, Kuncz T., Ambrus, Zsoldos, Ulmann 1, Németh Zs. 1. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 5/0
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 2/2
Kipontozódott: Galambos (24. p.), cserével végleg kiállítva Bárány (23. p.)

MESTERMÉRLEG
Kovács István: – Örülök a sok gólnak.
Vincze Balázs: – Ha ez az eredmény kell ahhoz, hogy a Szolnok ellen nyerjünk, ám legyen.
Tudósított: MAROS JÓZSEF

FÉRFI VÍZILABDA OB I

OSC-OPUS-VIA–ANROBAU-FEHÉRVÁR PÓLÓ SE 9–6
(2–0, 2–1, 3–3, 2–2)
Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. V: Marjai, Kun
OSC: ÁTS – BENCZUR 3, Hangody L. 2, Ürögi, Gulyás, Hangody Gy. 1, Gábor 1. Cs: Németh T. 2, Ibolya, Rózsa, Tiba. Edző: Bíró Attila
FEHÉRVÁR: Veress – Petik 1, Hegedűs, Hesz, LÁZÁR 4, Gellei, Deme. Cs: Tóth B., Péter 1, Dabrowski, Naganuma, Rom. Játékos-edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 6/1
Ötméteresből: 1/0, ill. –
Kiállítva (végleg cserével): Hesz (17. p.)

MESTERMÉRLEG
MESTERMÉRLEG
Bíró Attila: – Magabiztosan érvényesítettük a papírformát.
Dabrowski Norbert: – A mai játékunk jellemző az egész tavaszi teljesítményünkre, bár még csak március van.
Tudósított: BORBÁS BÁLINT

FÉRFI VÍZILABDA OB I

PVSK-FÜSZÉRT–SZOLNOKI FŐISKOLA VFC 12–7 (3–1, 2–2, 3–0, 4–4)
Pécs, 200 néző. V: Németh A., Fekete
PVSK: GÁRDONYI – Seman, Czigány 4, Szécsi 1, Babay 2, Ágner 3, Lukács G. Cs: Elekes (kapus), Bóbis 1, Kollár, De Blasio, Surányi, Blum, Széll 1. Edző: Ambrus Tamás
SZOLNOK: Györke – Csányi, Cseh, Plézer, PÁSZTOR 2, Hangai R. Cs: Kistamás 2, Balogh Z. 1, Molnár A., Kovács G. 2. Edző: Lukács Dénes
Gól – emberelőnybőL. 11/4, ill. 8/1
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Balogh (22. p.)
Kiállítva (cserével végleg): Plézer (5. p.)

MESTERMÉRLEG
Ambrus Tamás: – Kipróbálhattuk az ifistákat is, jól működött a csapatom gépezete.
Lukács Dénes: – Helyenként mezőnyfölényben játszottunk, de rendre kihagytuk helyzeteinket, amit a pécsiek pontos játékkal megbüntettek.
Tudósított: PUCZ PÉTER

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Domino Honvéd 21 19 - 2 315-151 +164 38 : 4
2. Brendon-UPC-ZF Eger 21 19 - 2 262-155 +107 38 : 4
3. Szeged Beton VE 21 18 - 3 234-135 +99 36 : 6
4. TEVA VasasPlaket 21 16 - 5 256-142 +114 32 : 10
5. Uniqa Újpest TE 21 11 1 9 195-200 -5 23 : 19
6. FTC Aprilia 21 11 1 9 201-177 +24 23 : 19
7. PVSK Füszért 21 8 1 12 194-218 -24 17 : 25
8. Pendola Szentes Elektrog. 21 4 4 13 152-256 -104 12 : 30
9. Szolnoki Főiskola VSC 21 4 2 15 179-247 -68 10 : 32
10. OSC Opus Via 21 3 3 15 159-233 -74 9 : 33
11. BVSC 21 3 1 17 142-232 -90 7 : 35
12. Fehérvár Póló SE 21 3 1 17 136-279 -143 7 : 35
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik