Négy góllal győzött, így az Eger jutott be az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2008.01.19. 20:32
Az Eger jutott be a férfi vízilabda LEN Kupa elődöntőjébe, miután az idegenbeli 11-8-as vereség után hazai pályán 5-1-re legyőzték a Szegedet. A vendégek az első negyed után nem tudtak a hálóba találni.
Kis Gábor szerezte az ötödik egri gólt
Czagány Balázs - archív
Kis Gábor szerezte az ötödik egri gólt
Kis Gábor szerezte az ötödik egri gólt
Czagány Balázs - archív
Kis Gábor szerezte az ötödik egri gólt
Háromgólos előnnyel érkezett a Szeged az Eger elleni visszavágóra. A hazai együttesben nem lehetett ott Kiss Csaba, akinek eltört a keze, míg a csongrádiaknál a teljes keret Gyöngyösi András vezetőedző rendelkezésére állt.

Három gólt láthattak a kilátogató nézők a Bitskey-uszodában, Decker vezető gólját ugyan Weszelovszky még kiegyenlítette, a hetedik percben Kovács Gábor újra az egrieket juttatta előnyhöz.

Gerendás György együttese sok hibával játszott, nem nyújtott jót az emberelőnyök kihasználásában sem. A szegediek nem igazán erőltették a támadást.

A hosszú gólcsendet Feltham találata törte meg, aki a játékrész hetedik percében gólt szerez, de még ez is kevés, hogy behozzák a hátrányukat.

A nagyszünet után Varga II gólját nem adták meg a játékvezetők, és a két kapus többször is remekül védett. Ezúttal is Feltham törte meg a gólcsendet, ezzel 4-1-re alakította az eredményt. A szegediek képtelenek voltak betalálni, hiába kerültek többször is emberelőnybe.

A záró játékrészben ismét öt percig kellett várni az első gólra, ekkor egy remek Biros, Nyéki, Binder, Kis Gábor összjáték után utóbbi bevette Baksa hálóját, és összesítésben az egriek egygólos előnyre tettek szert.

Ezt a vezetést a mérkőzés végéig megtartották, és ez azt jelentette, hogy a hevesiek jutottak be az elődöntőbe.

VÍZILABDA LEN-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Brendon-UPC-ZF-Eger - Szeged Beton VE 5-1 (2-1, 1-0, 1-0, 1-0)
Eger, 2500 néző. V.: Salino (olasz), Kouretasz (görög)
EGER: Szécsi - Hegedűs, Biros, Decker Á. 1, Kis G. 1, Feltham 2, Császár . Cs.: Nyéki, Matajsz, Binder, Varga II. Zs., Kovács G. 1 Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán.
SZEGED: Baksa - Balatoni, Weszelovszky 1, Komlósi, Korolija, Varga T., Lehmann. Cs.: Juhász Zs., Monostori, Varga P., Éles. Edző: Gyöngyösi András.
Gól - emeberelőnyből: 7/2, ill. 6/1
Továbbjutott az Eger, 13-12-vel

RN Savona (olasz) Budvanska Rivijera Budva (montenegrói) 11-11 7-8 18-19
Club Natacio Terrassa (spanyol) Dinamo Moszkva (orosz) 9-9 12-10 21-19
Spandau 04 Berlin (német) Sturm 2002 Csehov (orosz) 7-10 jan. 20. ???
Legfrissebb hírek

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
17 órája

Férfi vízilabda: Ágh György Montenegróba igazolt – hivatalos

Vízilabda
2025.07.05. 20:05

Felkészülés: ötgólos diósgyőri siker és nyíregyházi vereség

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 13:00

Az olimpiai bajnok Szerbiát is legyőzték férfi pólósaink a Benu-kupán, így a második helyen zárták a tornát

Vízilabda
2025.06.29. 11:49

NB II-es rang – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.06.29. 07:11

Üdvözítő szemlélet – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.06.25. 00:09

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
2025.06.20. 20:24

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.06.20. 09:48
Ezek is érdekelhetik