Vízilabda: nehéz olimpiai selejtező vár a női válogatottra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.07.16. 17:07
Címkék
Az Európa-bajnok és házigazda orosz válogatottal egy csoportba sorsolták a magyar női vízilabda-válogatottat a pekingi olimpiára selejtező tornán, amelyet Kirisiben bonyolítanak le augusztus 19. és 26. között.
A kontinentális szövetség (LEN) honlapja szerint Hollandia, Németország és Csehország nemzeti együttese került még ebbe a kvalifikációs részlegbe, míg a másikat négy csapat alkotja, miután a LEN által az oroszországi európai selejtezőre meginvitált tizenkét ország közül három - Franciaország, Nagy-Britannia és Ukrajna - nem vállalta a részvételt. A kirisi torna meglehetősen szerény reményeket enged meg Godova Gábor gárdája számára, mivel innen csakis a győztes szerez jogot a jövő nyári ötkarikás játékokra. Márpedig az egyetlen kvalifikációs hely elhódításához meg kellene előzni a vendéglátók bombaerős, a tavalyi, belgrádi Eb-t megnyerő csapatát is, amely az utóbbi időben többször borsot tört Stieber Mercedesék orra alá. Legutóbb a tavaszi, melbourne-i világbajnokságon, amikor is a március 31-i bronzmérkőzésen 9-8-ra nyert az orosz gárda. Ha nem jönne össze a bravúr, van még módja javítani a magyar válogatottnak. Lesz ugyanis még egy olimpiai kvalifikációs torna, ezt a FINA, a sportági világszövetség 2008 februárjában, az olaszországi Triesztben rendezi, ahonnan az első három helyen végzett válogatott jut ki Pekingbe.

A női vízilabdázók európai kvalifikációs tornájának csoportbeosztása:

A csoport:
Olaszország Spanyolország
Görögország Ukrajna

B csoport:
Oroszország MAGYARORSZÁG Hollandia
Németország Csehország

A női vízilabdázók európai kvalifikációs tornájának csoportbeosztása:

A csoport:
Olaszország Spanyolország
Görögország Ukrajna

B csoport:
Oroszország MAGYARORSZÁG Hollandia
Németország Csehország
Legfrissebb hírek

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
2 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
3 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
3 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
4 órája
Ezek is érdekelhetik