Az angyalföldiek idegenbeli győzelmével indult a bajnoki finálé

Vágólapra másolva!
2007.06.09. 17:23
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság döntőjében a Vasas a Kőér utcában verte minimális különbséggel, egy góllal a címvédő Domino együttesét, így a három győzelemig tartó párharc első összecsapását követően előnyre tett szert. Folytatás az angyalföldiek pályaválasztása mellett kedden a Komjádiban.
A hazaiak kulcsjátékosaival ellentétben a vendégek meghatározó pólósai, Varga Dániel, Steinmetz Barnabás és Nagy Viktor (képünkön) hozták magukat
Mirkó István
A hazaiak kulcsjátékosaival ellentétben a vendégek meghatározó pólósai, Varga Dániel, Steinmetz Barnabás és Nagy Viktor (képünkön) hozták magukat
A hazaiak kulcsjátékosaival ellentétben a vendégek meghatározó pólósai, Varga Dániel, Steinmetz Barnabás és Nagy Viktor (képünkön) hozták magukat
Mirkó István
A hazaiak kulcsjátékosaival ellentétben a vendégek meghatározó pólósai, Varga Dániel, Steinmetz Barnabás és Nagy Viktor (képünkön) hozták magukat

Hiába esett három gól az első három percben, már az első negyedben látszott, a Vasas játékstílusa érvényesülhet ezen a találkozón. Azaz kemény védekezésre és kevés gólra számíthatunk és ebben a szituációban még jobban felértékelődött a helyzetkihasználás és azon belül is az emberelőnyök értékesítése.

Nos, ebben a műfajban az első félidőben ég és föld volt a két csapat közötti különbség. A Vasas tizenhat perc alatt egyetlenegy akciógólt sem lőtt, ám mind a négy fórját értékesítette, négy dobott gól egy ilyen gólszegény mérkőzésen már-már győzelemmel ér fel.

Ráadásul a másik oldalon a Dominónak szinte semmi sem sikerült. Az első fórt még Benedek Tibor kihasználta, utána viszont éppen ő rontott ötméterest, társai pedig négy emberelőnyt baltáztak el az első félidőben, és ha ez nem lett volna elég, a fontos kulcspasszok rendre pontatlanok voltak.

A Vasasnál Nagy Viktor most már szokása szerint szenzációs volt, ha pedig az első három negyedben tizenhárom lövésből tízet hárító kapus már verve volt, akkor kisegítették a védők, Fodor Rajmund emberelőnyben eleresztett kísérletét például Kovács Róbert blokkolta a gólvonalon.

Mivel a harmadik negyed végére is maradt az egygólos Vasas-előny, az utolsó nyolc percre maradt a döntés. A második negyed utolsó pillanataiban gólt lövő Szívós Márton találatával az első negyed eleje után először volt döntetlen az állás, a Vasas azonban egyértelművé tette ezen a mérkőzésen, nem akarja kiengedni kezéből a győzelmet.

Előbb Steinmetz Barnabás lőtt előnygólt – érdekesség, az első félidőben a fórokat hibátlanul kihasználó angyalföldik a második tizenhat percben már "csak" háromból egy előnyt értékesítettek –, majd Varga Dániel góljával eldőlni látszott a találkozó.

Persze, az idősebbik Varga-fivér találatához ismét szükség volt a dominósok hibáira, ugyanis a támadóidőből már csak három másodperc volt hátra, amikor a hazaiak már elkezdtek előreúszni, Varga Dániel pedig kihasználva, hogy nem figyelnek rá, kilenc méterről hatalmas gólt ragasztott Gergely István kapujába.

A hazaiakat ezután Szívós Márton próbálta talpraállítani, aki harmadik gólját tőle szokatlanul centerből szerezte, ám hiába volt még hátra két és fél perc, a Domino már tehetetlen volt.

Tóth Márton kiállítása után Kovács István időt kért, ám Biros Péter passzát nagyszerű mozdulattal csente el Varga Dániel és ezzel még nem volt vége a Vasas-játékos parádéjának, mivel 32.4 másodperccel Szívós ismét üresen maradt a baloldalon, ám az angyalföldi pólós legalább két méteres hátrányát ledolgozva úszott a Dominó játékos elé és nagyszerű mozdulattal blokkolta annak lövését és ezután már a Vasasnak csak annyi feladata maradt, hogy kijátssza a harminc perces támadóidőt.

OB I, FÉRFIAK, DÖNTŐ:

1. MÉRKŐZÉS:
DOMINO-BHSE - TTEVA-VASASPLAKET 6-7 (1–2, 2–2, 1–1, 2–2)
Kőér utca, 500 néző. V: Juhász Gy., Petik
DOMINO-BHSE: Gergely - SZÍVÓS 3, Paján, Biros, BÁRÁNY 1, Kiss G., Benedek 1. Csere: Vári, Kovács O., Molnár T., Hárai, Székely 1, Fodor
TEVA-VASASPLAKET: NAGY V. - STEINMETZ B. 2, VARGA DÁNIEL 2, Kovács R. Tóth M. 2, Hosnyánszky. Csere: Varga Dénes 1, Kelemen, Mátyás, Heinrich, Kincses
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 7/5
Ötméteresből: 1/0, ill. –-
Az állás: 1-0 a Vasas javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik