Steinmetz Ádám és Steinmetz Barnabás is vállalja a játékot ma este a Vasas férfi vízilabdacsapatában a Jug Dubrovnik elleni Euroliga-negyeddöntő első mérkőzésén – közölte a Nemzeti Sport Online-nal Földi László, a piros-kékek vezetőedzője. Mint megírtuk: reggel 59 éves korában elhunyt Steinmetz János, a két pólós édesapja.

Barnabás és Ádám életük legnehezebb mérkőzése előtt. Játékukat édesapjuk emlékének ajánlják föl

Barnabás és Ádám életük legnehezebb mérkőzése előtt. Játékukat édesapjuk emlékének ajánlják föl
KAPCSOLÓDÓ ÍRÁSAINK
„Vállalják a játékot – mondta el kérdésünkre Földi László vezetőedző, aki azt is hozzátette: – A fiúk kérése az, hogy ne zavarja meg semmi a csendet. Egyelőre úgy tűnik, a mérkőzés előtt sem lesz semmilyen hivatalos esemény ezzel kapcsolatban.”
A civilben ügyvédként dolgozó Steinmetz János nagyon közeli, bensőséges kapcsolatot ápolt mindkét fiával, akik nemcsak a sportban, hanem a polgári életben is édesapjuk nyomdokain haladtak: mindketten jogi végzettséget szereztek.
Steinmetz János pályafutása során 52-szer védte a magyar válogatott kapuját, 1977-ben tagja volt a Jönkopingben Európa-bajnoki aranyérmet szerzett együttesnek.
Az Eb-aranyérmes együttes névsora abc-rendben:
Csapó Gábor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Magas István, Molnár Endre, Somossy József, Steinmetz János, Sudár Attila, Szivós István, Wolf Péter, Wiesner Tamás.
Steinmetz János azért nem lett olimpiai bajnok, mert az 1976-os, Gyarmati Dezső irányította csapat kapuját Molnár Endre és Cservenyák Tibor védte. Korábbam 1968-ban viszont Mexikóvárosban olimpiai bronzérmet szerzett a nemzeti együttessel.
Klubszinten a Ferencváros, a Vasas és az OSC játékosaként 321 ob I-es mérkőzésen szerepelt, tagja volt az FTC kétszeres európai Szuperkupa- és háromszoros KEK-győztes együttesének. Ő volt a kapusa annak a Fradinak, amely a Kupagyőztesek Európa-kupája első kiírását megnyerte.
A hazai porondon hétszer nyerte meg a Magyar Kupát a zöld-fehérekkel, 1968-ban pedig bajnoki címet ünnepelhetett.
A 80-as évek végén, Kásás Zoltán szövetségi kapitányi időszakában Steinmetz János a válogatott edzőjeként is dolgozott.
Legfrissebb hírek

Évforduló: „A család az első” – 110 éves a Vasas SC
Egyéb egyéni
2021.03.16. 08:00

Férfi vízi ob I: a BVSC az ötödik, indulhat az Eurokupában
Vízilabda
2018.05.19. 19:46
Ezek is érdekelhetik


