A spirituális légkör gyümölcse

- Mi a Cremona titka? - kérdeztük a sydneyi olimpiai bajnok Varga I Zsoltot, aki hároméves savonai légióskodás után a Bissolati Cremona színeire váltott a nyáron, és együttese rendre megkeseríti a négy sztárgárda, a Posillipo, a Pro Recco, a Savona és a Brescia életét.
- Úgy lehetne megfogalmazni legegyszerűbben, hogy ízig-vérig csapat. De mondok egy példát. Amikor idejöttünk, kiderült, hogy a játékosok közül néhányan jógáznak, és kérdezték, csatlakozunk-e mi is. Hát persze, hogy elmentünk, és azóta is sokan rendszeresen járunk. A kialakuló spirituális légkör meghozza a gyümölcsét.
- Önnek nem lehetett szokatlan, hiszen néhány éve részletesen beszélt a meditáció fontosságáról, a belső harmónia iránti igényéről.
- Valóban, otthon is rendszeresen végeztem speciális légzőgyakorlatokat, de kíváncsi voltam a mesterre, akihez a többiek járnak. A különbség az, hogy otthon nem mindig türelmes az ember, a légzés pedig olyan, mint a tigris - lassan szabad megközelíteni, különben megesz. Vagyis lassan kell haladni, így adja meg a kiegyensúlyozottság érzését. A mesterhez járni azért is jó, mert ha nem beszél, akkor is tanít a kisugárzásával.
- Mikor csöppent bele ebbe az érdekes világba?
- Úgy tíz éve foglalkoztat, sok könyvet olvastam és olvasok erről a témáról, meg már gyerekkoromban Tibetbe akartam menni…
- Hogy kapcsolja össze a jógát és a meditációt az eredményességgel?
- Az általuk megvalósított belső rendezettség következménye az eredményesség. Abban segít, hogy ne billenjek ki az egyensúlyomból, ha éppen rosszul megy a játék, vagy ha hátba rúgnak - hogy a vízilabdából vegyek példát.
- Vagyis nem az ellenfél a legyőzendő, hanem önmaga.
- Így van. Ha magamat legyőzöm, a riválist is le tudom.
- Mennyire billentette ki az egyensúlyából, hogy elhagyta a Savonát? Netán el kellett hagynia, mert jöttek a nagy igazolások: Kásásé, Sapicsé?
- A Savona edzője, Claudio Mistrangelo azt mondta nekem, szeretné, ha maradnék, de az elnöké a döntő szó. Nos, én beszéltem az elnökkel, és egy icipicivel többet kértem az új idényre, hogy ki tudjam fizetni a lakásunkat. Ô azt felelte, hogy nincs pénz. Mondtam, oké, akkor elfogadom a Cremona kedvező ajánlatát. Meg is állapodtunk, aztán két hét múltán a Savona elkezdett bevásárolni.
- Úgy gondolhatta, hogy becsapták.
- Igen, de aztán megbízható forrásokból úgy értesültem, hogy tényleg később jelentkezett be a szponzor. Most már úgy látom, ennek így kellett történnie.

- Nem bánta meg a váltást?
- Nem. Ami a játékot illeti, jobban érzem magam a Cremonában, jobban fekszik nekem a stílusa. Nyugodtabb, higgadtabb, kevesebb az ego, az olyan játékos, aki mindenáron a gólszerzésben gondolkodik. Savonában sokszor fordult elő, hogy centerben pozíciót fogtam, aztán a fejem fölött ellőtték a labdát. Most jobban jönnek a passzok.
- Akkor ne is kérdezzem, hogy harmincon túl örömét leli-e még a pólóban?
- A csapatjáték nem tud unalmas lenni, csak akkor, ha mondjuk nyolc góllal vezetünk. Ha pedig megy a játék, felvesszük az erősebbnek vélt csapattal a kesztyűt, és hiába akar nyerni, nem tud - különösen jó érzés…
- A magánéletben milyen örömök érték mostanság?
- A legnagyobb boldogságban várom a gyermekünket a párommal. Már csak a megszületésének gondolata is bearanyozza az életünket. Egy biztos, a nyártól kezdve néhány évig garantálható a programom…
- Ki a kedvese?
- Olasz lány, két éve ismerjük egymást. Tornász volt, világbajnokságon és Európa-bajnokságokon is szerepelt, az atlantai olimpián való részvételét megakadályozta egy bokaszalag-szakadás. Sokat segít, egykori élsportolóként tudja, mivel jár ez az élet.
- A válogatott be-bevillan?
- Több mint három éve nem szerepeltem a válogatottban, és főként az ottani légkör hiányzik. A sydneyi csapatot tizenhárom olyan játékos alkotta, akik között nulla volt az ellentétek száma. Ez óriási dolog. Kilencvenkettőtől kezdve rengeteget dolgoztam a válogatottal, így jót tett a szünet, a néhány éves pihenő. A legutóbbi vébé és az athéni olimpiai előtt ugyan beszéltem Kemény Dénessel, de már megrémisztett a nyári felkészülés. Végig tudtam volna csinálni, de valljuk meg: harminc felett már nem nagyon akartam verekedni a helyért. Inkább leépítő, mint építő lett volna. Szóval, semmiféle hiányérzetem nincs, kivéve azt a remek légkört, amely körüllengte az együttest.