Madaras: pazar produkció

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.24. 23:04
Címkék
Két, iszonyúan nehéz mérkőzés jutott a Pro Reccónak az elmúlt hétre, és jeles produkcióval zárt. Szerdán még az Euroligában kellett 3-7-ről fordítania a Herceg Novi ellen, a hét végi olasz bajnokin pedig az addig százszázalékos Posillipót fogadta. Nos, a 12-11-es győzelemmel megközelítették a nápolyiakat Madaras Norberték, ráadásul a magyar szélső magasan kiemelkedett a mezőnyből négy góljával. Ô egyenlített egy másodperccel az első negyed vége előtt (3-3), a következő felvonásban az ő mozdulataival alakult 4-3-ra, majd 5-4-re az állás, a negyedik felvonásban pedig 10-9-re vezetett a Recco Madaras akciógóljával. Alessandro Calcaterra fórból volt eredményes, és a kétgólos előnnyel jól gazdálkodtak a hazaiak - egy megmaradt belőle.A másik rangadón a Savona nyert a Brescia otthonában, így Zoran Mustur együttese immár öt ponttal szakadt le a negyedik helyen álló Cremonától. ---- M ---- O
Legfrissebb hírek

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
19 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
26 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
59 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
2 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik