Pólós tippjáték indul

Vágólapra másolva!
2004.10.20. 22:26
Címkék
Éppen száz esztendeje rendezték meg először a magyar vízilabda-bajnokságot, azaz a Podmaniczky-palotában megtartott szerdai sajtótájékoztató apropóját pusztán a jubileum is adhatta volna. A lényeg azonban, hogy szombaton ismét nekilódulnak a magyar csapatok a hazai pontvadászatnak, amelynek végén a 99. aranyérmest köszönthetjük majd. Hogy nem a százkettediket, annak az az oka, hogy 1914-ben, 1915-ben és 1916-ban szünetelt a bajnokság.
Bordás György, az ING Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója, a szövetség társelnöke megerősítette, hogy az ING újabb két évre támogatói szerződést köt a szövetséggel, vagyis 2005-ben újra ING OB I elnevezéssel készül el a kiírás. Bordás György egyúttal bejelentést tett, mely szerint akárcsak az olimpiai bajnokokat, az idény legjobb játékosát is egymillió forintos befektetési jeggyel ajándékozza meg az ING a szezon végén. A legjobb pólós személyéről Gyarmati Dezső, az MVLSZ örökös tiszteletbeli elnöke, Kemény Ferenc szakmai igazgató és Csurka Gergely újságíró dönt.
Martin György elnök az anyagiakról tett említést, aminek aktualitását az szolgáltatta, hogy a nemrégiben megalakult kormány jelentősen csökkenti a versenysport támogatását. Nos, a szövetség nem tétlenkedik, igyekszik elősegíteni a sportág nagyobb anyagi támogatottságát. A részletekről Nagyváradi Róbert számolt be, akitől megtudhattuk, hogy november elsejétől elindul a Póló-Lottó. Az új szerencsejáték lényege a következő: a játszani vágyók a megnevezett bajnoki találkozó öt olyan percét jelölhetik meg sms-ben, amelyben az általuk kiválasztott csapat gólt szerez. Első alkalommal a november 5-én esedékes Domino-BHSE-TEVA-VasasPlaket találkozón lehet szerencsét próbálni. A fődíjat, azaz 100 ezer forintot az első öttalálatos sms-t beküldő kapja, de a többi öt-, valamint a négytalálatosoknak is jár tárgynyeremény.
Martin György bejelentette, hogy december 22-én vízilabdagálára kerül sor, amelynek első programja a Budapest-Vidék női derbi lesz, majd a Magyarország-Szlovákia férfi válogatottmérkőzést szurkolhatják végig a nézők. Ez lesz az olimpia óta az első olyan esemény, amelyen teljes létszámban jelennek meg az athéni győzők, hiszen a nemrégiben véget ért roadshow-ról hiányoztak a légiósok.

Szavazás

Férfi pólódöntő: Honvéd-Vasas. Mit vár?

Írja be az itt látható számot!
---- S ---- I
Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
22 perce

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
46 perce

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
57 perce

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
1 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
4 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
8 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik