Lesz csapat Szolnokon

VARGA CSABAVARGA CSABA
Vágólapra másolva!
2004.07.07. 21:10
Címkék
Az utóbbi időben negatív kicsengésű hírek érkeztek a szolnoki vízilabdázók háza tájáról, mondván, nincs pénz, veszélyben a felnőttcsapat léte. Bogdán Béla, a klubot működtető gazdasági társaság első embere azonban jó hírekkel szolgált.
Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

Az NSO ajánlja:

A 2003&
A 2003&

A 2003&

"Lesz csapatunk a következő évadban is – kezdte mondandóját az elnök. – Bár anyagi helyzetünk továbbra sem rózsás, keressük a további forrásokat, amelyekkel biztosítani tudjuk a működés legalapvetőbb feltételeit. Szerencsére játékosaink mindebben partnerek, megértették jelenlegi helyzetünket, csupán költségtérítésért vállalták a további szereplést. Közülük mindenki dolgozik vagy iskolába jár. Azt gondolom, hogy az esti edzéseken jelen lesznek, délelőtt pedig azok járnak majd a foglalkozásokra, akiknek ezt megengedi az elfoglaltságuk. Mint köztudott, az anyagiak mellett a létesítményhelyzet sem éppen ideális. Ami jó hír, sok a pólózni vágyó fiatal, igaz, ehhez kevés a vízfelület. A következő években javulhat a helyzet, készülnek a rekonstrukcióra, illetve a fejlesztésre vonatkozó tervek, megújulhat a Damjanich-uszoda, ehhez az önkormányzat is áldását adta." A csapat körüli helyzetről már Hollóy Tamás szakmai elnökhelyettes számolt be: "Továbbra is Lukács Dénes lesz a felnőttek edzője, aki miután a tavasszal átvette a gárdát, mind szakmailag, mind morálisan helyre tette a társaságot. Úgy tűnik, távozik sorainkból Welther Dániel, Robert Arroyo, Tapasztó László és Egedi Gábor. Kulcsjátékosaink közül azonban mindannyian igent mondtak a folytatásra. A még serdülőkorú, de az ifiválogatottban is bemutatkozó Hangay Zoltán is tagja lesz a felnőttkeretnek. Érkezni fog két tehetséges fiatal a Vasastól: Veres Zoltán, a juniorválogatott kapusa és Tankó-Ádám László az ősztől a Szolnoki Főiskolán kezdi meg tanulmányait. Szükségünk lenne egy centerre, ám anyagi helyzetünk szabja meg további terveinket." Ami biztosra vehető, július 12-én Lukács Dénes edző 15 tagú kerettel vág neki a felkészülésnek.
Legfrissebb hírek

Romano szerint Wirtz már a szerződését írja alá a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 perce

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
9 perce

Britney Spears ment, de vajon Ronaldót is felismerték női pólóválogatottunk Z generációs tagjai?

Vízilabda
29 perce

Ekkor mutatkozhat be Kerkez tétmeccsen a Liverpoolban

Angol labdarúgás
32 perce

F1 75: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma

F1
54 perce

Győrben folytatja karrierjét Megyeri Balázs – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Klub-vb: Messi minden idők legjobb góllövője a FIFA-tornákon

Klub-vb
1 órája

Ifj. Foltán László: A sportolóknak szükségük van rá, hogy »aranyozzák« magukat

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik