Gerendás azért aggódik

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.02.18. 22:29
Címkék
Felszámolási eljárást kezdeményezett az APEH a patinás fővárosi klub, a BVSC ellen, mert az egyesület körülbelül 80 millió forintos adótartozást halmozott fel  jelent meg a keddi Népszabadság hasábjain.
A hírt Hipszki Mihály ügyvezető elnök is megerősítette, egyúttal beszámolt arról, hogy anyagi támogatás reményében tárgyalásokat kezdeményezett a sportminisztériummal és a gazdasági tárcával. S hogy mennyire érinti a kritikussá váló helyzet a BVSC-Brendon férfi vízilabdacsapatát, arról Gerendás György vezetőedzőt, a csapatot működtető kft. ügyvezetőjét kérdeztük meg."A vízilabda-szakosztály a sporttörvény szellemében 2001 végén gazdasági társasággá alakult, önállósult, ami azt jelenti, hogy anyagilag lényegében függetlenek vagyunk az egyesülettől. Ugyanakkor részben a klubhoz is tartozunk, hiszen egy szerződés értelmében a MÁV által a BVSC-nek nyújtott támogatásból mi is részesülünk, igaz, egy ideje csak a töredékét kapjuk meg a megállapodásban rögzítettnek. Mindenesetre rendkívül szomorú lenne, ha egy csaknem százéves klubnak így kellene bevégeznie, s nem hiszem, hogy ne lehetne tenni valamit a megszűnés elkerülése érdekében. Persze figyelembe véve, hogy sok más egyesület is a csőd szélén áll, nem biztos, hogy éppen a BVSC-t mentik majd meg. Minket érintő kérdés, ha a legrosszabb következne be, ki üzemelteti majd az uszodát, mi lesz az oda járó úszók és vízilabdázók sorsa."Noha a BVSC esetleges teljes elsorvadása rövid távon nem befolyásolja a vízilabdások sorsát, hosszú távon nem mindegy, hogy mi lesz a 93 esztendős egyesület jövője. A kitartó munkának és szervezettségnek köszönhetően erős a felépítmény a Szőnyi úti pólóbirodalomban, de ha eltűnik a klub, a mát jellemző szinten már nem tud létezni a vízilabda. Holott Gerendás György nem a középmezőny vagy az alsóház langyos vízében szeret fürödni, hanem a Vasasnak és a Honvédnak akar méltó partnere lenni.
Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
10 perce

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
50 perce

Hiába Pintér Dániel gólja, kikapott az Inter Miami II

Minden más foci
1 órája

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
1 órája

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2 órája

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
7 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
8 órája
Ezek is érdekelhetik