Öt évig Budapesten a gála

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2004.02.10. 21:47
Címkék
Ahogy azt tavaly novemberben Bodnár Zsigmond előrevetítette, immár beköltözött budapesti székházába az Európai Vízilabdaklubok Szövetsége (AWPC).
A 23 tagot jegyző fiatal szervezet elsődleges célja, hogy a klubok érdekeit és véleményét képviselje, ugyanis a LEN-nek nincs közvetlen kontaktusa velük, csak az egyes országok szövetségeivel. Az AWPC elnöksége a közelmúltban a magyar fővárosban megtartotta idei első ülését, amelyről Bodnár Zsigmond elnök számolt be:"Az idei év eseménynaptárát tárgyaltuk meg, valamint téma volt az olasz csapatok visszatérése a nemzetközi vérkeringésbe. Miután az olaszoknak a szerdai játéknap lenne a megfelelő, felmérjük, hogyan viszonyulnának ehhez más országok együttesei. Ha kell, kompromisszumot kötünk, például a pályaválasztók kérhetik maguknak a szerdát. Örömmel mondhatom, hogy a LEN-nek tetszett a november elsejei budapesti gála, így öt évre a magyar főváros kapta meg a kupasorsolás és a gálarendezés jogát. Ha Monte-Carlo a labdarúgás székhelye, akkor Budapest a vízilabdáé."Bodnár Zsigmond elárulta, hogy még ebben az esztendőben, június végén nagyszabású serdülőtornát rendez az AWPC klubcsapatoknak, amely ha sikeresnek bizonyul, egy korosztállyal feljebb is életre hívják.
Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
11 perce

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
52 perce

Hiába Pintér Dániel gólja, kikapott az Inter Miami II

Minden más foci
1 órája

Lőrincz Emil hatvanéves

Magyar válogatott
1 órája

A Chiefs kiütötte a Ravenst, döntetlent játszott a Packers Dallasban – videó

Amerikai sportok
2 órája

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
7 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
8 órája
Ezek is érdekelhetik