Nem bánta a változást

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2004.01.10. 21:24
Címkék
Óbecsén nem is olyan régen felszámolták az 1999-ben férfi Bajnokok Ligáját nyerő Naftagas Becsejt, jogutódja pedig az egykori fiókcsapat, a Mladoszt Becsej lett. A klub elsősorban a saját nevelésű játékosállományra támaszkodott, s jelenleg is csaknem 250 fiatal játékos szerepel a színeiben.
Sanyarú jelen, dicsô múlt – egykor a világklasszis Molnár Tamás is Óbecsén játszott (Fotó: Németh Ferenc)

A gárda trénere mindeddig idősebb Mészáros István (fia a bajnok Jadran Herceg Novi játékosa) volt, ám a héten megtartott sajtótájékoztatón a vezetők bejelentették az edzőváltást. Egészen pontosan a mindenes Mészáros István sportigazgatói státusba került, az első csapatot pedig Szinisa Tepsa, a Jug Dubrovnik és az újvidéki Vojvodina egykori játékosa vezeti a jövőben, aki eddig az óbecsei utánpótlást trenírozta. A 32 esztendős szakember 16 évesen a dubrovniki Jugban vált élvonalbeli vízilabdázóvá, az edzői vizsga letétele után Óbecsén telepedett le, s a Mladost 16 éveseivel kezdett foglalkozni.
Mészáros István ezután sportigazgatói, koordinátori feladatkört tölt be, emellett az idén vállalja a női csapat irányítását. A sportigazgató elmondta, hogy megkönnyebbülve vette tudomásul az edzői teendők alóli felmentését, noha úgy érzi, hogy frissen kinevezett sportigazgatóként talán őt is jobban be kellett volna avatni "bizonyos folyamatokba". Tepsa a bemutatkozó sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jövőben csak azon játékosoknak lesz helyük a csapatban, akik fegyelmezetten dolgoznak, és ápolják a csapatszellemet. Éppen ennek a hiánya miatt egyelőre kihagyja a keretből az egyébként tehetséges Mladen Matics kapust, egészségi állapota miatt nem számíthat a tehetséges Kozma Zsoltra sem, míg Bojan Trajkovics tanulmányai miatt elhagyja a klubot.
"Azt akarom, hogy a bajnokság második részében olyan csapatot alakíthassak ki, amely jövőre a feljutást is megcélozhatja, a klubvezetés terve ugyanis az, hogy 2006-ra Óbecsének ismét első ligás gárdája legyen. Mivel a csapat tagjainak nagy többsége még középiskolás fiatal, napi négyórás esti edzést határoztunk meg" – mondta az új tréner.
Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Egyesült Államok–Magyarország

Jégkorong
24 perce

Bátori Bence: Nincs rajtunk nyomás, az FTC a toronymagas esélyes     

Vízilabda
27 perce

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
1 órája

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
1 órája

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
2 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
3 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik