Egy lépés a kikövezett úton

"Két verziót állítottunk fel a találkozó előtt. Az egyik az azonnali lerohanásról szólt, a másik a türelmes bedarálásról. Mondanom sem kell, könnyebb volt úgy teljesíteni a kötelező feladatot, hogy az előbbi szisztémát alkalmaztuk” – elmélkedett a Gogolát kétszer is mattoló Kiss Gergő. Balkezesünk az első negyedbéli mészárlást társaira hagyta. Megtehette. Madaras Norbert a start után azon nyomban bevágta a Molnár Tamás révén kiharcolt emberfórt, majd négy hat a hat elleni találat következett. Vári Attila, Benedek Tibor, Varga Tamás, majd Kásás Tamás, az összesen ugye anynyi, mint 5–0. Nem vacakoltak sokat, nem kopírozták le a románok elleni partit, hét perc lefolyása alatt tudatosították az állandó felkészülési partnerben: ez is csak egy edzőmeccs…
"Ezen az összecsapáson nem volt nehéz dolgom, jól működött előttem a nagyüzemi ipari szűrő, voltaképpen a lecsorgó labdákra kellett csak koncentrálnom” – dicsérte társait Szécsi Zoltán, aki mondazonáltal tevékeny részese volt az ötös etapnak. Gergely Misi és Hrosik lövését is biztosan hárította, a védelmet pedig szokása szerint hangos szavakkal vezényelte. Tisztán is szólt a muzsika…
Az ellentmondást nem tűrő kezdést követően visszaváltott a sebességváltón Kemény Dénes csapata, nyugodtan tartalékolhatott a folytatásra. Baco a 11. percben megtörte ugyan a szlovák gólcsendet, ám Biros Péter azon nyomban gondoskodott az ötfás különbség állandósításáról.

És jött Gergely István! Tudják, az exszlovák válogatott, aki a vb előtt végre hozzájuthatott magyar útleveléhez, így pedig beállhatott a kapunkba. Természetesen megdobbant a szíve, midőn intett neki Kemény doktor, "Pistikém, gyerünk, előre a sporttörténelemért.”
"Pistike” ment, odaállt, szemben a régi játszótársakkal, a barátokkal, Niznyvel, Cipovval, Gyurcsival és persze az öccsel, Mihállyal (a vízilabda-történelemben még soha nem fordult elő, hogy testvérek egymás ellen szerepeljenek a válogatottban), és ha már ott volt, amit tudott, megfogott – többek között a tesó próbálkozását… Mindössze négy gólt kapott, s 13–5-nél szólalt meg a duda.
"Ilyenkor nem nézi az ember, hogy ki lő, mint ahogy nyilván ő sem nézte, ki áll a kapuban. Ettől függetlenül mindkettőnkben fura érzések kavarogtak, ez nem kérdéses. Örülök, hogy sikerrel vettük ezt az akadályt, és mindenképpen szeretném elmondani: nagy-nagy boldogsággal tölt el az is, hogy Misiék bejutottak a legjobb nyolc közé, óriási siker ez” – szabadul ki a szlovák kollégák karmai közül nagy nehezen kapusunk (aki ugyanúgy tízessel volt beírva a jegyzőkönyvbe, mint testvére…). Ezek a karmok szerencsére nem bántják: "Eleinte voltak negatív hangok, ám rendesek voltak, gratuláltak. Az persze jó kis témát szolgáltat nekik, hogy Misivel egymás ellen játszottunk, vagy fél órát biztosan kérdezgettek mindkettőnket erről, de korrektek voltak. Megértik, hogy nekem a magyar válogatott sikeréért kell mindent megtennem. Talán ők is büszkék lesznek rám, ha valóra váltjuk itt Barcelonában az álmainkat.”
Szóval, nem estek játékosaink a huszonkettes csapdájába (22.-szer találkoztak szlovákokkal), makulátlan maradt a mérleg, lehet menni tovább a kikövezett úton. Amely egyenesen a Sant Jordi monumentális uszodájába, a fináléba vezethet…



Mestermérleg
Kemény Dénes: – Örülök, hogy a legjobb négy között vagyunk, természetesen nem elégszünk meg ennyivel. Jól kezdtünk, ez pedig meghatározta a mérkőzés további alakulását.
Gajdos András: – Sajnos az elején figyelmetlenek voltunk, hamar elveszítettük az esélyünket egy szoros meccsre. Számunkra persze az is nagy öröm, hogy a legjobb nyolc közé jutottunk.