Kétnegyednyi káprázat

Hacsak nem vesszük figyelembe, hogy derék olasz barátnőinknek édes mindegy volt, mi lesz a találkozó vége – néggyel többel hajnal kettőkor sem tudnak kikapni, nyugodtan készülhettek tehát az esti elődöntőre. Szóval, lehet, a kenguruk még jól is jártak? – elmélkedtünk a sorsunkra, no és természetesen az ebédidőben rendezett találkozóra várva.
"Eszem ágában sem volt kimenni a meccsre, minek idegesítsem magam?” – ecselte sokat sejtetően Faragó Tamás, aki nem győzte hangsúlyozni, ezen a felkészülési tornán az eredménynél fontosabbnak tartja az egyének tesztelését, a decemberi Világkupán résztvevő csapat megtalálását.
Mindazonáltal a kapitány úr hiú ember, tudjuk róla, így midőn értesült a taljánok győzelméről ("Sajnos, most sem ment a lányoknak” – kesergett az auszikai irányító Görgényi mester), azonnal kivirult, mint az iraklioni, járdák nélküli utcákban nyíló rózsák. Ahhoz, hogy negyedik viadalán is a legjobb négy közé vezesse tanítványait, "csak” le kellett gyűrni az orosz hölgykoszorút.
Stieberék hozták is a kötelezőt, bár ezzel a jelzővel azért csínján kell bánni: egyrészt, ebben a kiélezett mezőnyben senki ellen nem lehet biztosra menni, másrészt ugyebár nőkről van szó, a női lélek pedig… A szünetig nem volt szükség efféle okoskodásra, elvégre ellenállhatatlanul, jól pólózott az együttes: Primász Ágnes zseniális gólokat lőtt, Stieber Mercédesz parádésan irányított, Benkő Tímea első válogatottbéli találata is élményszámba ment.
Hogy mi történhetett a térfélcserénél, megfejthetetlen: a kihagyott büntető mellett Primász ziccert is rontott, a bekkek (Rédei Kata, Sipos Edit) kipontozódtak, az oroszok pedig tetszés szerint fordultak le a mieink hibáiból. Amennyiben Sós Ildikó nem véd kritikus pillanatokban bravúrral, 6–6 helyett bizony 6–8 is állhatott volna az eredményjelzőn. Szerencsére védett, és hála az égnek – meg tán neki –, észbe kaptak a magyar lányok: Valkay Ágnes és két, a tehetségét bizonyító fiatal, Kisteleki Dóra és Györe Anett révén újra elhúztak ellenfelüktől.
Az esti menü így Kanada lett. A riválisnál a vb után edzőváltás volt, amiben csapatunk is jelentősen közrejátszott. Ugye emlékeznek? A csoportmeccsek során 5–4-re, az elődöntőben 4–3-ra győzött együttesünk, felejthetetlen pillanatokat szerezve ezzel az értük szorítóknak. Ez a derbi nem úgy indult, hogy bármi jót is elraktározhatánk későbbre belőle, elvégre az első két negyedben a tengerentúliak akarata érvényesült: hihetetlenül izmos testalkatú játékosaik sorra vitték be bekkelni, akit csak szerettek volna, az ötből három fórt meg csak gólra váltottak, noha a kapuban kezdő Horváth Patrícia biztosan állt a lábán, két esetben például bravúrral hárított.
Hátrány, 1–3-as hátrány a szünetben, talpra lehet-e állni?
Naná! Ezek a lányok mindenre képesek! A térfélcsere ezúttal is hatott, ellenkező előjellel!
A 6-0-s harmadik játékrész minden képzeletet felülmúlt, azt követő 2–0-s pedig… Döbbenetes! A dél-afrikai hölgykoszorú ellen sem lenne akármi a találkozó második felében nyolc lőtt és nulla kapott gól nélkül zárni, na de az – elnézést a kifejezésért – bivalyerős kanadaiakkal szemben…
Egy szóval illethető csak ez a produkció: káprázatos!
Kibrusztolt és bevágott előnyök, kivédekezett hátrányok, Sós Ildikó által lezárt rolló, padlóba, azaz vízbe döngölt ellenfél. Csodás, csodás és csodás.
Vasárnap reggel pedig – miután az olaszok a második elődöntőben hatalmas csatában felülmúlták az amerikaiakat – a dzsem helyett jöhetnek a világbajnokok.

Mestermérleg
Faragó Tamás: – Az oroszok ellen az egyik legnehezebb mérkőzésünket vívtuk, papírforma szerint is nyernünk kellett. Nyertünk. A kandaiakkal szemben kiváló egyéni teljesítményeket és pontos, tökéletes csapatjátékot láttam.
Szergej Florov: – Az egyenlítés sajnos felemésztette az erőnket, nem bírtuk az iramot.
Pat Oaten: – Nem tudom, mi történt a csapattal.