Fradi-siker, nagy csatában

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2002.09.07. 21:22
Címkék
KSI: felvételi!

BUDAPEST. Hét sydneyi olimpiai bajnok nevelôegyesülete, a KSI felvételt hirdet olyan 1992, 1993, 1994 és 1995-ben született fiúk számára, akik vízilabdázni szeretnének. Jelentkezni szeptember 9-tôl 20-ig lehet, mindennap 14 és 16 óra között, a KSI edzôinél, Lakics Ilonánál és Pesti Ágnesnél.
KSI: felvételi!

BUDAPEST. Hét sydneyi olimpiai bajnok nevelôegyesülete, a KSI felvételt hirdet olyan 1992, 1993, 1994 és 1995-ben született fiúk számára, akik vízilabdázni szeretnének. Jelentkezni szeptember 9-tôl 20-ig lehet, mindennap 14 és 16 óra között, a KSI edzôinél, Lakics Ilonánál és Pesti Ágnesnél.
"Azért jöttem, hogy megnézzem Ramiro Grorgesint” – közölte Csapó Gábor, az UTE vezetőedzője, minthogy kissé meglepő módon ő is feltűnt a szegedi torna zárónapján. Nos, a szakember úgy látta, a Crisul Oradea húszéves centere "jól áll a lábán, kétségtelenül tehetséges, ám elférne rajta nyolc kiló izom.” Aztán némi merengést követően – "Európában negyven kiváló centerre lenne igény, ám jó, ha féltucat van belőlük” – az olimpiai bajnok kijelentette: a látottak alapján döntött, nem a román fiú fogja megoldani az UTE gondját ezen a kulcsposzton.
Grorgesinnek ráadásul épp a BVSC elleni bronzmérkőzésen kellett volna valami nagyot produkálnia, csakhogy ez a parti percek alatt edzőmérkőzéssé szelídült, ugyanis a zuglóiak egy 5–0-s rohammal nyitottak, s a folytatásban is nagy kedvvel pólóztak. Az előző mérkőzéseken is izgalommentesen peregtek a negyedek, hiszen a török Galatasaray négy, míg az Eger öt góllal múlta felül ellenfelét. Az első helyért rendezett víziütközet alatt aztán felforrósodott a víz, nagy küzdelmet hozott a finalisták összecsapása. A mérkőzés elején 4–2-re vezetett a Szeged, majd négy Fradi-gól következett. A végén még kapaszkodott a házigazda, játékosai azonban képtelenek voltak Pellén kifogni.

A 3. helyért: BVSC-Brendon–Crisul Oradea (román) 12–4 (5–0, 2–3, 2–1, 3–0). G: Császár 2, Dabrowski 2, Ibolya 2, Zoufal 2, Varjas, Kis G., Péter, Gulyás, ill. Bogdan, Diaconu, Fürs, Grorgesin. Az 5. helyért: VF Hungária Eger VK–Szolnoki VSK 11–6 (4–0, 3–2, 1–2, 3–2). G: Bálint 4, Ágner 4, Németh II Zs. 2, Petik, ill. Vargyas 2, Hidasi 2, Broome, Hangai. A 7. helyért: Galatasaray (török)–Ceglédi VSE 9–5 (3–1, 1–0, 2–0, 3–4). G: Uslu 3, Deskardesler 3, Silai 2, Sane, ill. Egedi 2, Kedro 2, Mráz
Különdíjasok. A legjobb kapus: Baráth Ferenc (Szeged). A legjobb mezônyjátékos: Nitsovits Tamás (BVSC). Gólkirály: Tóth László (FTC) 11 góllal. A legjobb szegedi játékos: Varga Péter.
Nemzetközi férfitorna
Döntő
Tabán Trafik-Szeged–FTC-VMax
5–6
(2–1, 2–2, 0–3, 1–0)
Szeged, 300 néző. V: Németh A., Martinovics
SZEGED: BARÁTH – Varga I. 1, Samuel, VARGA P. 2, Weszelowszky 1, Molnár P., Zsarkó. Cs: Éles 1, Mód, Kozma, Fábry, Balla, Kittradge. Edző: Horváth Viktor
FTC: PELLE – Székely 1, LEHMANN 3, Tóth L. 1, Nyéki 1, Takács A., Kádár. Cs: Szirányi, Seress, Paján, Balatoni. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 8/3
Négyméteresből: 1/1, ill. –
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik