Vízi Eb: köszöntötték az Eb-érmes pólóválogatottakat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.27. 13:34
Szerdán ünnepélyesen köszöntötték a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon győztes női és a bronzérmes férfi válogatottat.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy azért különösen büszke erre a teljesítményre, mert csak Magyarország tudott mindkét nemnél érmet szerezni. Hozzátette, természetesen bízik benne, hogy a riói olimpián is – bár Benedek Tibor férfi együttesének még sikerrel kell vennie az áprilisi kvalifikációs tornát – mindkét együttes „versenyben lesz az utolsó napokban". A sportvezető köszönetet mondott a szövetség szponzorainak és partnereinek, külön kiemelve az állami segítséget, nem tudtak ugyanis olyat kérni, ami ne teljesült volna – fogalmazott.

Köszöntötte az érmeseket Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is, aki elmondta, a korábbi olimpiákon szinte mindig biztosra lehetett venni a vízilabdázók éremszerzését, de ő most csak annyit kíván nekik, hogy minden céljuk teljesüljön.

A női válogatott 1991 (Athén) és 2001 (Budapest) után harmadik alkalommal – Bíró Attila irányításával – diadalmaskodott kontinensviadalon, míg a férfiak harmadik helyükkel 24. érmüket szerezték az Eb-k történetében.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 19. rész: férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.09.26. 17:04

Szolnokon lesz a női vízilabda-válogatott következő összetartása

Vízilabda
2025.09.26. 13:17

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Német Toni: Minden meccs olyan, mintha olimpiai döntő lenne

Vízilabda
2025.09.17. 07:13

Csollány Szilveszter türelmesen kivárta, hogy eljöjjön az ő napja

Képes Sport
2025.09.15. 15:41

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
2025.09.13. 20:18

Az első kalapból várják a sorsolást a magyarok a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2025.09.12. 10:22

Főleg fiatalok kaptak meghívót a női vízilabda-válogatott szeptemberi összetartására

Vízilabda
2025.09.09. 10:43
Ezek is érdekelhetik