Vízi Eb: „Bennünk van a kreativitás, ami kell a horvátok ellen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.17. 18:56
null
A szövetségi kapitány elárulta a műhelytitkot: egy idő után már nem akartunk túl sok mindent csinálni (Fotó: MTI)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 14–3-as sikere után Benedek Tibor szövetségi kapitány értékelt az M4 Sportnak, egy kicsit már előretekintve a horvátok elleni keddi csatára a belgrádi Európa-bajnokságon.

„Jól kezdtünk a grúzok ellen, négy nulla után már megvolt a hangulata a meccsnek – értékelt Benedek Tibor szövetségi kapitány. – A harmadik negyedben visszavettünk, leginkább támadójátékban, a védekezés stabil maradt. Egy idő után már nem akartunk túl sok mindent csinálni.”

„A Volvo-kupa óta folyamatosan magabiztosabban és jobban vízilabdázunk. Kialakult a saját játékunk, amely a kupa alatt egyáltalán nem volt meg. A horvát csapat egy másik műfaj, az emberelőny és -hátrány kiemelkedően fontos lesz. A játékunkban sokkal jobban benne van az a kreativitás, amelyre szükségünk lesz a negyeddöntőben a győzelemhez. Lendületesek, magabiztosak vagyunk, hisszük, hogy megnyerjük a keddi csatát.”

„A zónavédekezésünk sokkal jobb lett, jók voltak a blokkok. Ezt Dani külön kiemelte, hogy szeretne sokkal többet látni. Nagy Viktor is edzésen már beszélt velünk, hogy ebben lépjünk előre. Aztán kicsit belelaposodtunk a mérkőzésbe. Összességében megerősítettük azt a tudást, ami bennünk volt. Hasznos meccs volt" - mondta már Decker Ádám az NSO-nak..

A magyar bekk mondatai talán választ adnak arra kérdésre, hogy miért Nagy Viktor védett az első két negyedben. A védekezés, a blokkok összehangolása a horvátok elleni meccsre a kezdőkapussal, lehetett a szempont. Mert ha valamikor, akkor most Bisztritsányi Dávid játszhatott volna. A horvátok elleni nyerő taktika pedig már régóta megvan.

„Nem csak most lett meg a nyerő taktika, az már megvan több hete, hónapja, de el kellett mélyíteni ezeket a dolgokat. Emberelőnyben is voltak már jó figuráink.”

Decker az első gólját is megszerezte a tornán. Bár bekkünk nem ezért van itt Belgrádban, d ez is pluszt jelenthet a horvátok ellen.

„Nem góllövőnek vagyok itt, de jól esett. Ez is olyan dolog, hogy ha esetleg ott leszek tétmeccsen is, akkor tudják a többiek, hogy oda lehet adni, de nem számít hogy én hány gólt lövök."

 

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Végig stabil maradt a védekezésünk

Vizes vb 2025
Tegnap, 15:08

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
Tegnap, 12:38

„Nemcsak próbálkozunk, hanem bizonyítunk is” – jöhetnek az ausztrálok a vizes vb-n!

Vizes vb 2025
Tegnap, 7:18

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.11. 06:33

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vizes vb 2025
2025.07.10. 15:33

Varga Zsolt: Bennünk van az akarat, hogy átüssük a falat

Vizes vb 2025
2025.07.10. 09:02

A férfi vízilabdatorna programja

Vízilabda
2025.07.09. 23:07
Ezek is érdekelhetik