Vizes vb: Kritikusnak kell lennünk magunkkal szemben – Märcz Tamás

L. G., P. V.L. G., P. V.
Vágólapra másolva!
2022.06.26. 07:14
null
Märcz Tamás kritikusan értékelte a csapat grúzok elleni védekezését (Fotó: Tumbász Hédi)
Märcz Tamás köszönetet mondott Grúziának, hogy rákényszerítik a magyar férfi vízilabda-válogatottat arra, hogy alaposan kielemezze a hibákat a szerdai negyeddöntő előtt. Elsősorban a zónavédekezéssel van gond, illetve nagyon könnyen osztják a kiállításokat, amelyhez, úgy tűnik, alkalmazkodni kell. Lévai Márton szerint is sokat kell dolgozni a csapat védekezésén a következő napokban. Vogel Soma rendben van.  

„Megcsillogatatta a grúz csapat az erényeit, talán mondhatom, hogy meg is köszönhetjük nekik, hogy ilyen intenzitással játszottak. Rákényszerítenek minket arra, hogy alaposan kielemezzük a játékunkat a következő napokban, és tökéletesítsük a védelmünket. Rengeteg gólt kaptunk attól függetlenül, hogy kicsit más a játékvezetés, mint amit tapasztaltunk a bajnoki idényben, a Bajnokok Ligájában vagy a tokiói olimpián. Nagyon könnyen esnek a kiállítások, ezért oda kell figyelni, hogy elkerüljük ezeket. De nem is emberhátrányból kaptuk a legtöbb könnyű és kellemetlen gólt, hanem inkább a zónavédekezés volt lyukas. Ezért kritikusnak kell lennünk magunkkal szemben – értékelta 18–14-es győzelem utánMärcz Tamás, aki azért kiemelte a pozitívumokat is a csapat játékából.


Videónkban a szövetségi kapitány arról is beszél, hogy szerinte Olaszország vagy Ausztrália lesz-e az ellenfelünk a negyeddöntőben. Valamint azt is elmondta, Vogel Soma rendben van, nem súlyos a sérülése. Mint ismert, Grúzia ellen első számú kapusunk kezdett, azonban két perc elteltével le kellett cserélni. A helyére beálló Lévai Mártont ugyancsak megszólaltattuk a meccs után, ő is arról beszélt, hogy a következő napokban nagyon sokat kell dolgozni a csapat védekezésén.

19. FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
VÍZILABDA

FÉRFIAK

A-csoport, 3. FORDULÓ
Magyarország–Grúzia 18–14 (3–3, 7–3, 4–5, 4–3)
Budapest,
Hajós uszoda,6000néző.Vezette:Willis (dél-afrikai), Bouchez (francia)
MAGYARORSZÁG:
Vogel Soma – Jansik Sz.1,Varga Dénes1,Pohl1,Hárai, VÁMOS3,ZALÁNKI4.Csere:Lévai (kapus), Angyal1,MANHERCZ K.4,Burián1,Nagy Ádám, MEZEI2.Szövetségi kapitány:Märcz Tamás
GRÚZIA:
Razmadze – Szarics1,Jelaca2,Vaszics1,Bitadze1,VAPENSZKI3,Dadvani1.Csere:Baraldi1,Adeisvili, SUSIASVILI3,Jahaja, Imnaisvili1.Szövetségi kapitány:Dejan Sztanojevics
Gól – emberelőnyből:
13/8, ill. 11/5
Gól – kettős emberelőnyből:1/1, ill. 1/1
Gól – ötméteresből:2/2, ill. 1/1
Kipontozódott:Adeisvili (23. p.), Nagy Á. (23. p.)
Kiállítva (végleg, cserével):Jansik Sz. (22. p.)

A csoport másik mérkőzésén
Brazília–Montenegró 5–20

Legfrissebb hírek

Hétfőn húsz játékossal edz kettőt a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
7 órája

Szerződést hosszabbított Vogel Somával az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.02.14. 17:35

A fiatalos lendületet és a rutint ötvözi a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2025.02.10. 18:14

Jansik, Vámos és Vogel is visszatért a férfi vízilabda-válogatottba

Vízilabda
2025.02.07. 13:49

Téli EYOF: megérkezett a magyar csapat Grúziába, Schneider Brúnó nem indul

Téli sportok
2025.02.07. 13:13

Dusan Mandics az elmúlt év legjobb férfi vízilabdázója a LEN-nél, Vogel Soma a harmadik

Vízilabda
2025.01.17. 14:28

Manhercz Krisztián: Egyelőre az út elején vagyunk

Vízilabda
2025.01.14. 13:48

Nagyon sima vereség a spanyoloktól a vízilabda-vk-selejtező döntőjében

Vízilabda
2025.01.12. 19:23
Ezek is érdekelhetik