Vizes vb: Jelenleg reális, hogy a hatodik helyen zártunk – Benedek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.08. 16:09
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–9-es vereséget szenvedett Montenegrótól a kazanyi vizes világbajnokság ötödik helyéért vívott mérkőzésen. A találkozó után Benedek Tibor szövetségi kapitány értékelt az M4-nek.

Két csalódott csapat végső küzdelmét láthattuk, de fontos volt mindkettőnek, hogy nyerjen. A végére fejben elfáradtunk, ezt az indokolta, hogy sorban kaptunk három gólt. Nyugodtan mondhatom, hogy gyengébbek voltunk Montenegrónál. Ebben a pillanatban reális, hogy a hatodik helyen végeztünk, hiszen korábban a világligában is ugyanilyen felállásban zártuk a tornát. Most a sebeinket kell nyalogatni, aztán lesz időnk átgondolni, hogyan tovább” – értékelt Benedek Tibor az M4-nek. Két csalódott csapat végső küzdelmét láthattuk, de fontos volt mindkettőnek, hogy nyerjen. A végére fejben elfáradtunk, ezt az indokolta, hogy sorban kaptunk három gólt. Nyugodtan mondhatom, hogy gyengébbek voltunk Montenegrónál. Ebben a pillanatban reális, hogy a hatodik helyen végeztünk, hiszen korábban a világligában is ugyanilyen felállásban zártuk a tornát. Most a sebeinket kell nyalogatni, aztán lesz időnk átgondolni, hogyan tovább” – értékelt Benedek Tibor az M4-nek.

Legfrissebb hírek

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
4 órája

Hihetetlen zsúfoltságban készülnek a medencés úszók a szingapúri vb-n – videó

Vizes vb 2025
15 órája

Vizes vb: kínai arannyal zárultak a műúszóversenyek

Vizes vb 2025
21 órája

Vizes vb: szoros csatában spanyol aranyérem a műúszóknál

Vizes vb 2025
Tegnap, 10:15

A magyar úszóválogatott megúszta az ételmérgezést Szingapúrban

Úszás
Tegnap, 8:26

Cseh Sándor: Az eredménytől függetlenül mindig akadnak tanulságok

Vizes vb 2025
Tegnap, 6:39

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21
Ezek is érdekelhetik