Felesége nem érti, Webb hogyan vezethet döntőt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.10. 11:40
null
Webb (jobbról a második) nem szeretne főszereplővé válni a döntőben (Fotó: Action Images)
Címkék
Értetlenül fogadta Howard Webb felesége, hogy férje lett a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnap esti döntőjének játékvezetője. Közben apja elárulta, hogy fia első mérkőzését látva eltanácsolta volna a szakmától – aztán később belátta, tévedett…

Mint korábban beszámoltunk róla,  a FIFA döntése értelmében az angol Howard Webb vezetheti a 2010-es labdarúgó-világbajnokság döntőjét, a Hollandia–Spanyolország összecsapást. Azóta több érdekes vélemény is megjelent vele kapcsolatban, mégpedig családjától.

„Fogalmam sincs, hogyan történhetett, hiszen Howard még a gyerekeinket is képtelen kordában tartani! Erre rábízzák a holland–spanyol finálét…” – mondta a felesége, aki a jelek szerint felettébb kritikus lehet férjével.

A házaspárnak egy nyolc-, egy hat- és egy hároméves gyermeke van.

Webb apja, aki maga is játékvezető volt, fiának 19 évesen vezetett első meccse után még azt tanácsolta, hagyjon fel a szakmával:

„Biztattam, hogy minél hamarabb vezessen mérkőzést, de miután először láttam, le akartam beszélni a folytatásról. Szerencsére ott volt a bátyám is, aki velem szemben látott fantáziát a fiúban. A későbbiek őt igazolták” – mondta Webb apja.

„Nem szeretem hallani, amikor valaki a fiamat szidja” – tette hozzá Sylvia, Webb édesanyja.

Hogy maga az érintett is megszólaljon, a döntőt vezető játékvezető a France Footballnak nyilatkozva elmondta, reméli, a fináléban nem ő lesz a főszereplő.

„Remélem, nem lesz vitás eset, és nem rólam szólnak a finálé hírei. Ha mégis így történne, biztos nem tudnék aludni” – mondta Webb, aki azt is hozzátette, hogy a pályán nem igazán hallják a vuvuzelákat, amiben segíthetett a FIFA is, mert szándékosan úgy végzik tréningjeiket, hogy közben hallható a méltán népszerű hangszer. 

Mint ismert, Webb lesz az első angol játékvezető 1974 óta, aki világbajnoki döntőn kap szerepet. Akkor Jack Taylor vezette az NSZK–Hollandia (2–1) finálét. Az idén ráadásul ő vezette a Bajnokok Ligája fináléját is.

WEBB EGY SZAFARIBAN TÖLTÖTTE SZABADIDEJÉT

Legfrissebb hírek

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
30 perce

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
37 perce

Ismét közel félszáz gólt szerzett a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
1 órája

Piros Zsombor: A Davis-kupa feltüzel annyira, hogy az energiahiányt is pótolja

Tenisz
1 órája

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
1 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
1 órája

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
1 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik