Az imától a táncig - futballistarituálék

 

Daniele De Rossi (Olaszország): – Minden alkalommal, amikor egy nehéz meccsen lépek pályára, a találkozó előtt van néhány babonás szokásom, amelyeket megismétlek. Ilyen például, hogy háromszor felugrok, majd háromszor térdre ereszkedek, és hasonló buta dolgok, mint például gesztusok, amelyeket minden futballista csinál.

David Villa (Spanyolország): – A találkozók előtt megpróbálom összeszedni a gondolataimat, és úgy öltözök fel, hogy kényelmesen érezzem magam a pályán. Aztán a masszőrünk megmasszíroz. Szerintem minden focista ezt csinálja a meccsek előtt, nem ismerek senkit, aki másképp tesz.

Salomon Kalou (Elefántcsontpart): – Nem igazán vannak rituális dolgaim, bár általában a ballábas cipőmet veszem fel először. Ezek csak apró szokások, amelyeknek nincs jelentőségük. Az ember persze rászokhat ezekre, ha úgy érzi, hogy ettől jól szerepelt, de ez nem mindig működik.

Obafemi Martins (Nigéria): – A mérkőzések előtt mindig muszlimként imádkozom, mivel édesanyám muszlim, míg édesapám keresztény. Természetesen hiszek Afrikában, ahonnan származom, és számos más dologban, de a legfontosabb, hogy Istenben hiszek. A válogatottban mindig nagyszerű a hangulat a meccsek előtt, mert mindenki énekel és táncol az öltözőben. Majd ezután elmegyünk bemelegíteni.

Steven Gerrard (Anglia): – A meccsek előtt mindig valamilyen pörgős zenét hallgatunk a buszon, hogy magasabb legyen az adrenalinszintünk. A tánczenék segítenek felpörögni a találkozókra.

Kaká (Brazília): – Egyáltalán nem vagyok babonás. Elmondom az imámat a meccs előtt, ennyi az egész. Amikor pályára lépek, megpróbálom lejátszani a fejemben a mérkőzést. Nincs semmilyen babonám, de tiszteletben tartom azokat, akiknek van. Én maradok az imánál.

Lionel Messi (Argentína): – Úgy gondolom, hogy a szerencsének is fontos szerepe van a futballban, mivel előfordul, hogy az embernek egy kis szerencsére van szüksége ahhoz, hogy bajnok lehessen. Az összes első helyen végző együttes sikerében szerepet játszott valamilyen mértékben a szerencse, legyen szó bármelyik sorozatról, kupáról. Kétezer-hatban Argentína volt a legjobb csapat, de tizenegyesekkel elbukott Németországgal szemben. Ez is mutatja, hogy néha szükség van a szerencsére.

Andrés Guardado (Mexikó): – Van néhány rituális dolog, amelyet a meccsek előtt csinálok. Például először mindig a bal lábamra teszem fel a sípcsontvédőt, mivel ez a jobbik lábam, tehát ezt kell elsőként megvédenem. A pályára pedig mindig a jobb lábammal lépek először. Elég babonás vagyok: ha véletlenül nem teszem meg ezeket a dolgokat, akkor nem érzem jól magam. A találkozók előtt egyébként a romantikus mexikói zene hallgatása is segít nyugodtnak maradni.

Mark González (Chile): – Hogy őszinte legyek, nem vagyok babonás. Na jó, talán egy kicsit, de nem hiszem, hogy ez babona. A meccs kezdetét jelző sípszó előtt mindig azt ordítom, hogy »gyerünk, Tata«. Tata a nagyapám, aki hat-hét évvel ezelőtt halt meg, és ilyenkor mindig arra kérem, hogy védjen meg, és segítsen engem és a csapatot. És mielőtt kimennénk a pályára, imádkozom is, hogy legyen szerencsénk.

Nelson Valdéz (Paraguay): – Az öltözőnkben van egy szent relikvia. A csapat tagjainak több mint a fele imádkozással kezdi a meccsek előtti készülést, aztán kimegyünk a pályára, hogy megnézzük, milyen cipőt érdemes felvenni.

Aurélien Chedjou (Kamerun): – Mivel keresztény vagyok, a meccsek előtt háromszor keresztet vetek, és megcsókolom a tetoválásomat, amelyen a fiam neve olvasható, hogy szerencsém legyen. Ezen kívül a cipőimet is megcsókolom, hogy szerencsét hozzanak. Afrikában abban hiszünk, hogy az emberek nem halnak meg, csak átlépnek a túlvilágba, és onnan segítenek, védenek minket. Vannak emberek, akik segítenek kapcsolatba lépni ezekkel a lelkekkel. Nevezhetjük őket sarlatánnak, és ők megidézik ezeket a lelkeket, hogy segítsenek elérni a céljainkat, mint például megnyerni egy mérkőzést.

Karim Matmur (Algéria): – A meccsek előtt megpróbálok egy kicsit elvonulni a többiektől, és koncentrálni, fejben felkészülni a találkozóra. Egyébként semmi különöset nem teszek, nem vagyok olyan, aki mindig ugyanazokat a dolgokat csinálja a mérkőzések előtt. Sok olyan játékost láttam, akinek megvannak a rituális cselekedetei, de én csak nevetek rajtuk. Nem vagyok babonás. Ha gólt szerzek, akkor elteszem emlékbe a mezt, amelyet viseltem, de nem veszem fel újra csak azért, mert abban sikerült betalálnom.

Andrew Boyens (Új-Zéland): – Nem vagyok igazán babonás, bár egy-két dolog van, amit mindig ugyanúgy teszek. Például nem borotválkozom a meccsek napján. Nem tudom megmagyarázni, miért, de így van. És mindig a bal lábamra teszem fel először a sípcsontvédőt.

Steven Pienaar (Dél-Afrika): – A meccsek előtt gospel zenét szoktam hallgatni, a társaim pedig általában énekelnek a buszon, amíg oda nem érünk a találkozó helyszínére, de van, hogy az öltözőben is folytatják. Mielőtt felveszem a cipőimet, megfogom őket, és mondok egy rövid imát.

John Paintsil (Ghána): – Mindig a lábamtól haladok felfelé az öltözködésben: először a sportszárat veszem fel, majd a cipőmet, aztán a nadrágomat. A mezem felvétele előtt pedig mondok egy imát.

Stanislav Sesták (Szlovákia): – Van egy rituális szokásom: mivel a pályán nem lehet rajtam a jegygyűrűm, ezért a találkozók előtt leveszem, megcsókolom, és egy titkos helyre rejtem el. A meccs után pedig visszaveszem.