Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.11. 15:16
null
A korosztályos világ- és Európa-bajnok kardvívó, Domonkos Emese a Princetone Egyetem színeiben Ivy League-et nyert a szezonban, és most az esseni Universiadéra készül.

Továbbra is a hazai női kardvívás egyik kiemelkedő ígérete a 19 éves Domonkos Emese, aki a 2022/23-as évadban azzal robbant be korosztályos nemzetközi elitbe, hogy

a kadétok között egyéniben a világ-, valamint az Európa-bajnokságot is megnyerte.

A Vasas kitűnősége a következő idényben csapatban már a juniorokkal lett Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes, a mögöttünk hagyott szezonban viszont nem láthattuk a korosztály világeseményein, mert a ranglistán az ötödik helyen zárt, így éppen lemaradt a válogatottságról. Persze, ez sem történt teljesen véletlenül, ugyanis Emese a múlt év szeptemberétől az Egyesült Államok egyik legnevesebb felsőoktatási intézményében, a New Jersey állambeli Princeton Egyetemen tanul nemzetközi kapcsolatok szakon, így több fronton is meg kellett felelnie a magas elvárásoknak.

„A válogatási időszak végére nem lett elég ranglistapontom ahhoz, hogy ott legyek a juniorok Európa-, majd világbajnokságán, és ezért elsősorban magamat okolom, mert nem utaztam haza elég versenyre, például az országos bajnokság helyett is a bostoni világkupán indultam – mondja. – Világkupákon el tudtam indulni, de azokon csak egyszer kerültem nyolc közé, és az utolsó lehetőséggel pedig nem sikerült élnem. Természetesen nagyon sajnáltam, hogy ez így jött össze, de ebből is tanultam és a jövőben igyekszem jól megtervezni a versenynaptárt, ami nem könnyű, mert az egyetem színeiben is számos versenyen vagyok érdekelt.”

Domonkos Emese már több korosztályos világversenyen remekelt Fotó: Bizzi Team

Emese hamar nagy büszkesége lett a Princeton Egyetemnek, mivel nagyszerű teljesítménnyel egyéni aranyérmet szerzett a nyolc elit magánegyetemet tömörítő sportszövetség, az Ivy League (Borostyán-liga) bajnokságán, az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA) pedig az előkelő hetedik helyen zárt.

„Az egyetemen nagyon támogató közeg fogadott, a csapattársakkal és az edzőkkel is gyorsan jó viszonyt tudtam kialakítani. Aleks Ochocki személyében felkészült és sikeres mesterrel dolgozhatok együtt, az új környezet pedig jó hatással van rám. Örülök, hogy az első évemben jó eredményeket is el tudtam érni amellett, hogy a páston is magabiztosabb lettem. Jó döntésnek bizonyult a tengerentúlra mennem, amelyben

Domonkos Emese az Ivy League bajnoka Forrás: Princeton University

A még a következő évadban is junior Emese a nyáron Magyarországon edz, itthoni felkészítését a válogatott összetartások mellett a Vasasban Sárközi Gergely és Boros György segíti. A versenyek sora nem ért véget. Jövő héten a németországi Essen ad otthont az Universiadénak, amelyen Emese is a magyar csapat tagja.

„Ha már úgy alakult, hogy ez a legfontosabb nemzetközi versenyem az idén, akkor itt szeretnék szép eredményt elérni. A páston már igyekszem ötvözni az itthon szerzett tudást a kint a tanultakkal. Úgy érzem, hogy teljes mértékben felkészültem az Universiadéra, amelyen

Az esseni Universiadén (július 17-22.) részt vevő magyar válogatott. Férfiak. Kard: Horváth Gergő (Honvéd), Dallos Benedek (Vasas), Tóth Bertalan (TFSE), Vigh Benedek (Vasas). Párbajtőr: Kovács Gergely (Tatabánya), Somody Soma (MTK), Osman-Touson Maruán (MTK), Keresztes Ádám (Tata). Tőr: Bagdány Albert (Ludovika), Bálint Álmos (Ludovika), Zsigmond Dániel (Törekvés), Gergely Zoltán (FTC).
Nők. Kard: Keszei Kira (BVSC), Spiesz Anna (Vasas), Pápai Zoé (UTE), Domonkos Emese (Vasas). Párbajtőr: Büki Lili (Tatabánya), Salamon Réka (Tatabánya), Wimmer Dorina (UTE), Kardos Edina (MTK). Tőr: Nekifor Erika (Törekvés), Marosi Gréta (Törekvés), Hanzl Lilla (Tus), Tölgyesi Zsófia (FTC). 

(Kiemelt képünkön: Domonkos Emese Forrás: MVSZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a görögöktől is kikapott az U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
50 perce

Evezés: Kup az U19-es Eb-ezüst után a vb-dobogóhoz is közel állt

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
14 órája

Öttusa: az U19-esek vb-je zárja a korosztályos világversenyek sorát

Utánpótlássport
17 órája

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
22 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Vízilabda: vereséggel kezdett a magyar U20-as női válogatott a vb-n

Utánpótlássport
2025.08.11. 10:33

A jövő sztárjai: irány Amerika a StudyNSport-tal!

Utánpótlássport
2025.08.11. 08:49
Ezek is érdekelhetik