Röplabda: a második meccsüket is megnyerték az U16-os lányok az Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.03. 18:02
null
Ötszettes, nagy csatában a montenegróiakat is legyőzte az U16-os leány röplabda-válogatott Pristinában, a korosztályos Európa-bajnokság második játéknapján.

A szlovénok elleni, háromjátszmás nyitó siker után csütörtök délután a montenegróiak ellen folytatta szereplését a magyar válogatott az albán-koszovói közös rendezésű U16-os leány röplabda Európa-bajnokságon.

A mieink kezdték jobban a meccset, azonban a 25:17-re megnyert első szett után az ellenfél átvette az irányítást: előbb 25:20-szal egyenlített, majd simán, 25:15-re behúzta a harmadik felvonást is. A magyar lányok ezután tudtak újítani, és 25:18-cal az övék lett a negyedik etap, ezzel kiharcolták a döntő játszmát, amelyet aztán végig vezetve, magabiztosan nyertek meg (15:9), és

így a második meccsén is diadalmaskodott Kőnig Gábor együttese a kontinenstornán.

Folytatás pénteken 12:30-tól a horvátok ellen.

A két nyolcas csoportból az első két-két helyezett jut tovább az elődöntőbe. A magyar csapat két játéknap után öt ponttal áll csoportja második helyén.

U16-OS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG
Második játéknap, Pristina (Koszovó)
Magyarország–Montenegró 3:2 (17, –20, –15, 18, 9)
A meccs statisztikája ITT érhető el. 

A MAGYAR CSAPAT PROGRAMJA:
Az eddig lejátszott csoportmeccsek:
Július 2., szerda
Magyarország–Szlovénia 3:0
Július 3., csütörtök
Magyarország–Montenegró 3:2

A további mérkőzések:
Július 4., péntek 12:30
Magyarország–Horvátország
Július 6., vasárnap 17:30
Magyarország–Törökország
Július 7., hétfő 20:00
Magyarország–Koszovó
Július 9., szerda 17:30
Magyarország–Görögország
Július 10., csütörtök 17:30
Magyarország–Csehország

AZ U16-OS LEÁNYVÁLOGATOTT EB-KERETE:
Sándor Nóra
Indra Sára
Kindornai Viktória
Faragó Anna
Sánta Laura
Dibusz Viktória
Kis Gréta
Hoó Petra
Bite Adél
Czuppon Liza
Ilonka-Kalla Sára
Horváth Emma
Ónodi Jamina
Kristóf Kata

(Kiemelt kép forrása: CEV)

 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is ezüstérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: a 16 éves Zákányi Janka az ETO klasszisai között bizonyít

Utánpótlássport
5 órája

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
18 órája

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
18 órája

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: Domonkos Emese most nem maradna le a világversenyekről

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.23. 21:42
Ezek is érdekelhetik