Asztalitenisz: Szántosi Dávid ifjúsági Európa-bajnok lett egyesben


Az már szombat estére eldőlt, hogy a záró napon két versenyszámban is biztosan lesz magyar érmes a csehországi ifjúsági és serdülő asztalitenisz Európa-bajnokságon.
Az idősebbek mezőnyében Szántosi Dávid mutatott be fantasztikus menetelést,
és jutott el egészen az elődöntőig, amelyben vasárnap a román Dragos Bujor sem tudta megállítani őt: a szarvasi fiatal 4:1-es sikerrel ment tovább a fináléba. Az aranycsatában aztán az a lengyel Marcel Blaszczyk várt rá, aki a negyeddöntőben hétjátszmás, végletekig kiélezett meccsen búcsúztatta Lei Balázst.
A döntőben a lengyel kezdett jobban, és magabiztosan meg is nyerte az első játszmát (5:11). A folytatásban viszont Szántosi átvette az irányítást, kiegyenlített (11:9) és villámgyorsan fordított is (11:4). Ezután a magyar fiú játéka kicsit visszaesett, így a lengyel egalizáni tudott (6:11). Ugyanakkor ezután már nem volt kérdés, hogy melyikük a jobb játékos kettejük közül: Szántosi Dávid simán nyerte az ötödik szettet,
majd a hatodikban végül a negyedik meccslabdáját sikerült kihasználnia, 4:2-re győzött, és ezzel megnyerte egyesben az ifjúsági Európa-bajnokságot.
A siker értékét növeli, hogy több mint húsz év után örülhettünk fiú egyesben aranyéremnek ifjúsági Európa-bajnokságon. Ezt megelőzően legutóbb Jakab Jánosnak sikerült győznie, még a 2004-es budapesti korosztályos Eb-n.

Szántosi diadala mellett egy további bronzéremnek is örülhettünk a záró napon. A serdülő fiú párosok között elődöntőig jutó Gergely Márk (Szombathelyi Asztalitenisz Kör) és Szabó Lénárd (Honvéd Szondi György SE) vasárnap a döntőbe jutásért 3:1-re alulmaradt a későbbi győztes Faso, Trevisan olasz egységgel szemben, így
a mieink a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Korábban az ifjúsági fiúcsapat is harmadik lett, így
a magyar küldöttség összességében három éremmel, egy arannyal és két bronzzal végzett Ostravában.
A vasárnapi eredmények:
Ifjúsági fiú egyes, döntő
Szántosi – Blaszczyk (lengyel) 4:2 (-5, 9, 4, -6, 3, 10)
Ifjúsági fiú egyes, elődöntő
Szántosi–Bujor (román) 4:1 (7, 4, 4, -5, 3)
Serdülő fiú páros, elődöntő
Gergely, Szabó–Faso, Trevisan (olasz) 1:3 (-5, -6, 7, -10)
(Kiemelt képen: Szántosi Dávid Forrás: ETTU)
