Női hoki: nagybetűs csapatként ért fel a csúcsra az U18-as válogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 19:43
null
Veretlenül megnyerte a hazai rendezésű divízió I/A-csoportos világbajnokságot az U18-as leány jégkorong-válogatott, és ezzel feljutott az A-csoportba. Bedő Botond szövetségi edző értékelt portálunknak a sikert követően.

Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar csapat szombat este az osztrákok 1–0-s legyőzésével fejezte be szereplését a Tüskecsarnokban rendezett divízió I/A-csoportos U18-as leány jégkorong-vb-n. A mieink hatból hat meccset megnyerve, aranyérmesként zárták a tornát, és a másodvonal bajnokaként feljutottak az A-csoport mezőnybe, s így 2026-ban Kanadában a világ nyolc legjobb csapata között szerepelhetnek a magyar lányok.

„Lépésről lépésre haladtunk végig a vébé során – kezdte az értékelést Bedő Botond szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Minden egyes meccsen fegyelmezetten játszottunk, és csak az aktuális feladatunkra fókuszáltunk. Persze, akadtak hullámvölgyeink, de viszonylag kevés és azokból pedig hamar ki tudtunk jönni.

Úgy vágtunk neki a tornának, hogy az első hely megszerzése volt az egyértelmű célunk, ugyanakkor az legalább olyan fontosnak bizonyult, hogy a lányokra ez nem teherként hatott, hanem teljesen jól, profin kezelték a helyzetet, és szerettek volna hazai közönség előtt bizonyítani. Rendkívül alázatos társaságról van szó, amely ha arra van szükség, roppant mód össze tud fogni, és minden követ megmozgat, hogy elérje a célját.

Az U18-as leányválogatott ezt megelőzően kétszer, 2013-ban és 2014-ben játszhatott az elitben, tehát a magyar csapat 12 év után lesz újra A-csoportos. A vb-győzelem mellett az is jól jelzi, hogy igencsak ígéretes generációról (2007-2008-2009-es születésűek) beszélhetünk, hogy a mostani keretből nyolcan már a Pat Cortina vezette felnőttválogatottban is bemutatkozhattak. 

A Bedő Botond vezette U18-as lányok veretlenül nyerték meg a divízió I/A-s vb-t Fotó: Vörös Dávid/MJSZ

Bedő Botond együttese az öt meccsen mindössze két gólt kapott, miközben összesen 13-at lőtt. A tornán a hat pontig (egy gólig és öt asszisztig) jutó Báhiczki-Tóth Boglárka volt a mieink legeredményesebbje. Hiezl Réka, Polónyi Petra és Weiler Krisztina egyaránt öt-öt ponttal végzett.

„Ez az eredmény nemcsak számunkra, a csapat tagjainak komoly mérföldkő, hanem a magyar női jégkorongsport egésze számára jelent óriási előrelépést – folytatta Bedő. – Ha rápillantunk a nagyválogatottra, az is éppen tavaly harcolta ki az A-csoportba jutást, mi pedig most követtük őket.

Ezek az U18-as lányok az ékes bizonyítékai, hogy abszolút megéri ezt a pályát választani, mert kemény munkával az embernek ilyen sikerekben lehet része."

A 2008-2009-es évjárat legjobbjai jövő januárban a következő válogatottakkal szerepelhetnek egy osztályban: Kanada, Egyesült Államok, Finnország, Svédország, Csehország, Svájc és Szlovákia.

A divízió I/A-csoportos U18-as leány-vb végső sorrendje:
1. Magyarország 15 pont (feljutó)
2. Olaszország 12 pt
3. Németország 6 pt
4. Norvégia 5 pt
5. Franciaország 4 pt
6. Ausztria 3 pt (kieső)
AZ U18-AS LEÁNYVÁLOGATOTT KERETE:
Kapusok: 
Csordás Csenge (KASI), Milibák Helga (BJA), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest)
Hátvédek: Báhiczki-Tóth Boglárka (Purcell, kanadai), Hajdu Lili (BJA), Haraszt Lorina (IOGJA), Koncz Boglárka (HKB), Kornyilov Anna (MAC Budapest), Schneider Kata (BJA), Simon Bíborka (MAC Budapest), Szabó Bonita (SC Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Bereczki Blanka (BJA), Bereczki Dóra (DEAC), Faragó Luca (Ajkai Óriások), Fehér Nikolett (HKB), Gergely Dalma (HKB), Hiezl Réka Effi (Vasas), Mozolai Berta (Stanstead, kanadai), Pásztor Flóra (Purcell, kanadai), Polónyi Petra (OHA, kanadai), Sághy Lara (BJA), Weiler Krisztina (OHA, kanadai)
A MAGYAR CSAPAT EREDMÉNYEI:
Január 5., vasárnap, 19.30: MAGYARORSZÁG–Franciaország 3–1
Január 6., hétfő, 19.30: MAGYARORSZÁG–Norvégia 3–0
Január 8., szerda, 16.00: MAGYARORSZÁG–Olaszország 4–0
Január 10., péntek, 19.30: MAGYARORSZÁG–Németország 2–1
Január 11., szombat, 19.30: MAGYARORSZÁG–Ausztria 1–0

(Kiemelt képet készítette: Vörös Dávid/MJSZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
4 órája

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
8 órája

Kosár: első helyen jutottak az országos döntőbe a Vasas junior leányai

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Nyíregyházán alulról építkeznek

Utánpótlássport
15 órája

Birkózás: Terék Gerdát a sérülés sem állította meg az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.27. 20:36

Jégkorong: hosszabbított a Fehérvár amerikai csatára

Jégkorong
2025.03.27. 17:58

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
2025.03.27. 16:32

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
2025.03.27. 15:47
Ezek is érdekelhetik