Alpesi sí: Schneider Milán az öccséért is küzd majd a téli EYOF-on

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.01.27. 09:05
null
A 17 éves alpesi síző, Schneider Milán a tavalyi ifjúsági téli olimpia tapasztalataival felvértezve várja a téli EYOF kezdetét.

Máris eltelt két év, és a 2023-as – magyar szempontból az eddig legsikeresebb – téli EYOF (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) után máris elérkeztünk a következő felvonás kapujába.

Ahogyan arról múlt pénteken beszámoltunk, a georgiai multisporteseményre eredetileg húsz magyar fiatal utazott volna el, pár nappal ezelőtt viszont az alpesi síző Schneider Brúnó megsérült, így ki kell hagynia a viadalt.

Ott lesz viszont a mezőnyben a bátyja, Schneider Milán, akinek nem ez lesz az első multisporteseménye, ugyanis kijutott az egy évvel ezelőtt megrendezett ifjúsági téli olimpiára is. A szereplése emlékezetes volt, a műlesiklás bemelegítő futamában eltörte a kézközépcsontját, ennek ellenére rajthoz állt, és a top 20-ban végzett. 

„Az ifjúsági téli olimpia miatt már rutinosabban várom a kezdést, tudom, hogy mire számítsak, ettől függetlenül most is ugyanolyan nagy élmény volt bekerülni a csapatba – mondja az Utánpótlássportnak a 17 esztendős Schneider Milán. – Biztos, hogy magabiztosan állok majd oda a rajthoz, úgy érzem, azóta fejben is beértem. Attól sem rettenek meg, ha bármi baj történik, tavaly megerősített, hogy sérülten is jó eredményt értem el. Ami a legnagyobb fájdalom, hogy Brúnó nem méretheti meg magát.

De nem áll meg az élet, az pedig biztos, hogy érte is fogok küzdeni a pályán. Próbálok ebből plusz motivációt meríteni.”

Schneider Brúnó (jobbról az első) és Schneider Milán (jobbról a második) a téli EYOF fogadalomtételén Forrás: Hungarian Ski Association

A fiatal síző az elmúlt egy évben számos külföldi versenyen szerepelt, de a tréningek is hangsúlyosak voltak, és úgy érzi, jó formában utazhat ki Georgiába.

„Az ifjúsági téli olimpiára óriási volt a harc a kvalifikációért, verseny versenyt követett az azt megelőző időszakban, az EYOF előtt, az elmúlt hónapokban viszont sokkal többet tudtam koncentrálni magamra és a felkészülésemre. Jobb formában érzem magamat, mint egy éve. Természetesen vannak céljaim:

Óriási összpontosításra lesz szükség, sosem adom fel, nagyon várom a kezdést!”

(Kiemelt képünkön: Schneider Milán Forrás: Hungarian Ski Association)

Legfrissebb hírek

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
9 órája

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
21 órája

Asztalitenisz: egyesben bronz-, párosban ezüstérem az U13-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.28. 18:53

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Hoki: „Célunk, hogy nagyobb teret kapjanak a fiatalok” – Kovács Attila

Utánpótlássport
2025.09.27. 20:41

Asztalitenisz: magyar továbbjutások az U13-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.27. 19:52

Kaliba Viktor: Munka közben nem gondolunk az elismerésre

Utánpótlássport
2025.09.27. 18:10
Ezek is érdekelhetik