Lévai Zoltán: A szülőnek egyfajta menedzserként is kell viselkednie

Tizennegyedik alkalommal rendezte meg az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában az Egy nap az utánpótlásért című konferenciát. A telt házas esemény egyik leginkább várt „Anyukák, apukák, figyelem!” című beszélgetésében a sportszülők különleges szerepéről fejtette ki véleményét Dézsi Viktória testnevelő tanár, az olimpiai ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, Rabb Krisztián, az U15-ös Európa-bajnok, U16-os világbajnoki harmadik helyezett vízilabdázó, Rabb Benedek és a felnőtt-világbajnoki hetedik szinkronkorcsolyázó, Rabb Csenge édesanyja, valamint Lévai Zoltán birkózóedző, a felnőtt világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes ifj. Lévai Zoltán, az U23-as világbajnok, felnőtt vb-bronzérmes Lévai Tamás és az U20-as világbajnoki második, a korosztályban Európa-bajnok Lévai Levente edző-édesapja.

„Igazi sportos család a miénk – kezdte Dézsi Viktória. – Mivel a szüleim is testnevelő tanárokként tevékenykedtek, míg a férjemmel mindketten kosárlabdáztunk, és egyaránt elvégeztük a Testnevelési Egyetemet, így az magától értetődőnek bizonyult, hogy a gyerekeink is sportoljanak, és miután mindannyian mozgékony, energikus kisgyerekek voltak, próbáltuk őket minél több sportággal megismertetni őket.

Lévai elmondta, náluk elég egyértelműnek bizonyult, hogy kisgyerekként birkózni viszi le a fiúkat.

„Úgy álltam hozzá, ha ügyesek lesznek, akkor az remek, de ha nem találtak volna meg a számításukat ebben a sportágban, akkor nem erőltettem volna rájuk, hogy már pedig ezt kell csinálniuk. Végül ez utóbbira nem is volt szükség, mert hamar kiderült, hogy ügyesek, megvan az érzékük a birkózáshoz. Bár más sportág nem nagyon csábította el őket, de az például gyakran előfordult, hogy kisgyerekként nem mindig akartak jönni edzésre, és inkább csak otthon maradtak volna játszani – ilyenkor viszont következetesnek kellett lenni...

Egy-két év múlva pedig már azzal lehetett büntetni őket, hogy ha rosszabb jegyet szereztek a suliban, akkor nem jöhettek edzésre. Szülőként, illetve edzőként is azt tudom ajánlani más szülőknek, hogy azokat a szabályokat, amelyeket lefektetnek következetesen és szigorúan tartsák is be, ugyanis hosszú távon csakis az válik a gyerek javára.”

A folytatásban az is felvetődött, vajon mégis hogyan összeegyeztethető egyszerre a szülő-gyerek, edző-tanítvány kapcsolat?

– állította Lévai. – A mi esetünkben azért tud ez ilyen harmonikusan működni, mert nekem apaként tudnom kell szétválasztani a szülői és az edzői szerepemet, és ezeket sosem szabad összemosni. Otthon apaként, a teremben edzőként szükséges viselkednem. Rendkívül hálás vagyok, hogy fiaimnak az edzője lehetek, mert ennek köszönhetően jóval több időt tölthettem a gyerekeimmel, mint egy átlagos apuka a saját fiával. Büszkén merem mondani, hogy Zolika, Tomika és Levente nemcsak a tanítványaim, de a legjobb barátaim is egyben.”

Szóba került az is, hogy egy sportszülő miként viselkedhet a lelátón, vagy éppen mit írhat ki a közösségi médiába.

Nekem egyébként egyeztetnem is kell velük, hogy mit teszek ki róluk, és szóvá is teszik – nekem pedig muszáj elfogadnom –, ha netán nekik már túl sok az online aktivitás a részemről.”

– jelentette ki Lévai. – Akár úgy, hogy a közösségi médiában folyamatosan eldicsekszik az aktuális sikerekkel. Ilyen szempontból a szülőnek egyfajta menedzserként is kell funkcionálnia.

De szeretném hangsúlyozni: csakis pozitív hangnemben, biztató üzenetekkel érdemes kommunikálni ezeken a felületeken, mellőzve a vitákat és a kommentharcokat más szülőkkel vagy az adott sportág egyéb szereplőivel.”

Ezt követően mindkét sportszülő hangsúlyozta a tanulás fontosságát a sportolás mellett, és beszéltek arról is, hogy lehet-e a szülő egyben szurkoló is. Egyetértettek, hogy a szülőnek helyesen fel kell tudni mérnie a gyereke képességeit, és ezt követően kell dönteni arról, hogy a tanulás vagy a sportolás élvezzen prioritást.

(Kiemelt képen balról: Dézsi Viktória és Lévai Zoltán Fotó: Vasas Attila)