Műkorcsolya: több mint 200 fiatal lép jégre a Mikulás-kupán

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.26. 18:03
null
Jön 2024 utolsó kiemelt hazai műkorcsolya-versenye, a Mikulás-kupa, amelyre népes nemzetközi mezőnyt várnak a szervezők.

A Budapest Trophy után ismét népes nemzetközi műkorcsolyamezőny érkezik Budapestre, szerdán ugyanis megkezdődik a Gyakorló Jégcsarnokban a Mikulás-kupa, az utánpótláskorú sportolók egyik kiemelt hazai viadala.

Az eseményen a felnőttek is megméretik magukat, mi viszont érthető módon a fiatalokra koncentrálunk: a nevezések alapján

több mint 200 utánpótláskorú műkorcsolyázó bizonyíthat majd,

a világ minden tájáról érkeznek sportolók a fővárosba. A legnépesebb mezőny a lányok esetében a basic novice (14 év alattiak) elnevezésű kategóriában várható, 35-en jelezték, hogy ebben indulnának. A fiúk tekintetében a juniorok lesznek a legtöbben, 18 nevezés érkezett.

Az évad a 2025 február 25. és március 1. között megkezdődő, debreceni junior-világbajnokság körül forog, természetesen ez extra motivációt ad az ifjú magyar műkorcsolyázóknak ezekben a hónapokban, akiknek fontos állomás a Mikulás-kupa. Ezt megelőzően a már említett Budapest Trophyn is bizonyíthattak, többen pedig a tesztverseny alapján a junior Grand Prix-sorozatban is lehetőséget kaptak a szereplésre.

Vlasenko Aleksei Forrás: MOKSZ

Az évad eddigi eredményei alapján a legjobb magyar helyezést a lányoknál Dzsumanyijazova Polinától, a fiúk között pedig Vlasenko Alekseitől várhatjuk a juniorok, vagyis a legidősebb utánpótlás-korosztály esetében, de persze a honfitársaik sem feltett kézzel lépnek majd jégre, így minden kategóriában izgalmas verseny várható. A műkorcsolyázók mellett a jégtáncosokról sem szabad megfelejtkezni, számos magyar párost figyelhetnek majd a kilátogatók a különböző kategóriákban.

A résztvevők listáját ITT lehet böngészni.

(Kiemelt képünkön: Dzsumanyijazova Polina Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Birkózás: Szenttamási Róza bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
13 órája

Tekvondó: nyolc magyar, köztük három tini a rekordok világbajnokságán

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
16 órája

Ökölvívás: két magyar is elődöntőbe jutott az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 21:02

Birkózás: Józsa megsérült, és ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 19:24

Öttusa: a magyar ígéretek az idősebbek között indulnak az ORV-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 16:15

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34
Ezek is érdekelhetik