Kézilabda: Csíkos Luca Vonyarcvashegyről a felnőttválogatottig vitte

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.21. 16:44
null
A magyar női kézilabda-válogatott részben hazai rendezésű Eb-re készülő keretébe egy utánpótláskorú játékos került be, a 19 esztendős Csíkos Luca.

„Szeretnék itt sikereket elérni, emellett a válogatottságért is ugyanúgy dolgozom majd, ha pedig úgy alakul, a jövő évi vb-n is minél jobb helyezést elérni!”

Ezt 2023 őszén nyilatkozta az Utánpótlássportnak a 19 éves kézilabdázó, Csíkos Luca, aki akkoriban friss junior Eb-győztesként igazolt át a NEKA csapatától a Váchoz.

A fiatal a Balaton-parti nagyközségben, Vonyarcvashegyen kezdett kézilabdázni; elmondása szerint nem volt kérdés, hogy ennél a sportnál köt ki, hiszen kézis családból érkezik, édesanyja és édesapja is játszott, utóbbi ráadásul az első edzője volt. Innen került 2018-ban a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiára, ahol hamar eljutott az első csapatig: 2020-ban már az NB I/B-ben szerzett tapasztalatokat, sőt, a keret egyik legfiatalabbjaként tartozott a legeredményesebb játékosok közé.

A következő idényben szintén a NEKA egyik vezére volt a felnőttmásodosztályban, amellyel a feljutást is sikerült kiharcolnia, így 2022 szeptember elején eljött a várva várt pillanat: bemutatkozhatott az élvonalban. Tette ezt hét góllal az Érd ellen, a gólgyártással pedig ezt követően sem állt le, a Mosonmagyaróvárnak például 12-szer „köszönt be”; mondhatjuk, nem jött zavarba az első évadában. Bár a kiesést végül nem tudta elkerülni a bogláriakkal, ő mégis maradt az élvonalban, ugyanis – ahogyan már említettük a cikk elején – lecsapott rá az Európa-liga-induló Vác.

Nem véletlenül, hiszen

a bajnoki remeklése mellett jó ideje a korosztályos válogatottban is bizonyította a tudását,

amellyel ifjúsági Eb-győztesként és vb-harmadikként, illetve junior Eb-aranyérmesként érkezett meg az új klubjába. Emlékezhetünk, az utóbbi megnyeréséhez a remek teljesítménye is kellett, amit az elődöntőben és a döntőben mutatott be, a fináléban például nyolc gólt ragasztott a dánok hálójába.

Az első váci idényében mind a 26 bajnokin pályára lépett, Kuczora Csenge mellett pedig egyedüliként lépte át a 100 gólos határt (106-nál állt meg), hozzátette a magáét az ötödik hely megszerzéséhez.

Idén nyáron a juniorválogatottal vb-ezüstéremmel búcsúzott a korosztályos világversenyektől, a 2024/2025-ös idénynek igencsak átalakult kerettel nekivágó váci együttesben pedig az elsőszámú vezérré lépett elő. A terhet egyelőre úgy tűnik, bírja: jelenleg az NB I legeredményesebb utánpótláskorú kézilabdázója (9 meccsen 60 találat), és összességében sem áll rosszul, hiszen a góllövőlista harmadik helyét foglalja el. 

 Csíkos Luca Fotó: Kara Adrienn/Vác

Nem csoda, hogy a felnőttválogatott szövetségi kapitányának, Golovin Vlagyimirnak a figyelmét is felkeltette,

a figyelmét is felkeltette,

aki a részben hazai rendezésű, 19 fős Európa-bajnoki keretbe is meghívta, egyetlen utánpótláskorúként. Csíkos november 22-én debütálhat majd, a tatabányai Jysk-kupa első meccsén Szlovákia ellen, két nappal később pedig az ukrán együttes következik majd a válogatottnak. November 28-tól pedig jön az Eb: a magyarok csoportmeccseit Debrecenben rendezik, sorrendben a Törökország, Svédország és Észak-Macedónia elleni találkozókat.

Hogy Csíkos mekkora szerepet kap, az a jövő zenéje, ami viszont biztos, hogy maximális motivációval lép majd pályára. Ahogyan korábban honlapunknak fogalmazott, akkor még a korosztályos válogatott kapcsán, a junior Eb megnyerését követően:

„Mindig nagyon megtisztelő, egyben óriási élmény a nemzeti csapatban szerepelni!”

(Kiemelt képünkön: Csíkos Luca a felnőttválogatottban Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)

Legfrissebb hírek

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
11 órája

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
Tegnap, 20:10

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
Tegnap, 14:29

Jégkorong: bő felkészülési keretet hirdettek a hazai U18-as vb-re

Utánpótlássport
Tegnap, 12:16

Kosárlabda: élen jár a három nővér – remeklő Toman lányok az NB I-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
2025.03.25. 20:48
Ezek is érdekelhetik