Vízilabda: Egerben egyre nagyobb szerepet kapnak a fiatalok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.09. 17:42
null
Az Eger női vízilabdacsapata ebben az idényben is megadja a lehetőséget a legígéretesebb tinédzsereknek.

Az Eger női vízilabdacsapata a 2022/23-as évadban bajnoki címet ünnepelhetett, majd tavaly úgy ért fel a dobogó harmadik fokára, hogy

időközben jelentősen megfiatalodott.

Sike József együtteséhez az előző idényben csatlakozott többek között Győrből a kapus Torma Luca, a KSI-ből Lendvai Natasa és a Tatabányából Sóti Lili. Ők mindhárman tagjai voltak az idén U19-es Eb-ezüstöt és U18-as vb-bronzot kiérdemlő leányválogatottnak, csakúgy, ahogyan a gárdába Szentesről frissen igazoló ikerpár, Horváth Luca és Zsófi (továbbá a saját nevelésű Pogonyi Bíbor az U19-es Eb-csapatban kapott helyet.)

Horváth Zsófit (jobbra) dicsérte Sike József a BL kvalifikációs tornája után Fotó: Lénárt Márton

Az Eger a múlt hét végén a Bajnokok Ligája kvalifikációs tornájának volt házigazdája. Az ellenfelek között olimpiai bajnokokat, rutinos, jókora nemetközi tapasztalattal bíró játékosokat is találhattunk, ezért különösen hasznos találkozókon bizonyíthattak a hazai fiatalok. Persze, azért az Eger névsorában is ott van egy felnőttválogatott Szilágyi Dorottya vagy Rebecca Parkes (utóbbi sérülés miatt kihagyta a minitornát), de a csapat jelentős része utánpótláskorú. Fajcsák Zorka például 2010-es születésűként, mindössze 14 esztendősen került a BL-keretbe.

„A vízilabdának van egy felfelé áramlási folyamata – mondja Sike Jószef vezetőedző, aki legutóbb a 2006-os válogatott trénereként is foglalkozott öt jelenlegi játékosával.  – A párizsi olimpiai kerettagok is a bajnokságban az első négy ob I-es helyet elfoglaló csapatokból kerültek ki különböző arányban. Az Eger a bajnoki cím és a bronzérem után már második éve indulhat a nemzetközi kupában.

Sok játéklehetőséget igyekszünk biztosítani a tinédzsereknek, akik a következő, 2028-as olimpia idejére éppen húsz-huszonegy évesek lesznek. Az a célunk, hogy addigra olyan szintet képviseljenek, amilyennel sanszuk lehet bekerülni a Los Angeles-i keretbe.”

Torma Luca már a felnőttválogatottban is bizonyíthatott Fotó: Lénárt Márton

Az Eger a nemzetközi szereplését az Európa Ligában folytatja, a bajnokságot pedig szerdán a III. Kerületi TVE otthonában kezdi meg.

(Kiemelt fotó: Lénárt Márton)

Legfrissebb hírek

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
8 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Vívás: Essenben bizonyítana az Amerikában bajnok Domonkos Emese

Utánpótlássport
15 órája

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
23 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2025.07.10. 23:50

Kézi: kikapott a csehektől a magyar leányválogatott az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.10. 21:30
Ezek is érdekelhetik