Vívás: nem veszít minőségéből a junior női kardcsapat

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 19:26
null
A legutóbbi junior Eb-n győztes és vb-n harmadik női kardcsapat korosztálya sokra hivatott ígéretekkel bővült.

A vívók új évadának elején több változás is történt a korosztályos válogatottak keretedzői posztjain. A korábbi években a női junior kardcsapatot irányító Gulácsi Ferenc az idén 70 esztendős lett, és a jövőben szakfelügyelőként segíti a kardszakág, egyúttal kollégái munkáját. Helyét az a Kovács Laura vette át, aki 2022 óta a kadét leány kardválogatott keretedzője volt, tehát igen jól ismeri a fegyvernem legjobb utánpótláskorú képviselőit.

Az UTE-ban edzősködő, egykori Gerevich György-tanítvány a legutóbbi és az azt megelőző idényben is Eb-ezüstérmet nyert a kadét lányokkal. Februárban Nápolyban a Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli, Tóth Nadin összetételű egység végzett másodikként, nem mellesleg Csonka egyéniben is ezüstöt szerzett, majd a rijádi világbajnokságot megnyerte.

Kovács Laura a legutóbbi budapesti körversenyen még a kadétok munkáját is segítette Forrás: MVSZ

Ebből a négyesből Rácz kivételével mindenki junior már ebben a szezonban, viszont a legutóbbi évadban junior Eb-győztes és vb-bronzérmes alakulatból is egytől egyig maradtak az ígéretek a korosztályban.

Azaz a külön-külön is veretes eredménylistával büszkélkedő Domonkos Emese, Kónya Csenge, Kovács Zsanett és Spiesz Anna is ugyanúgy újra küzd a juniorválogatottságért, ahogyan az elmúlt világversenyeken csapatban nem, de egyéniben szerephez jutó Bende Barbara.

Balról: Spiesz Anna, Kónya Csenge, Domonkos Emese, Kovács Zsanett Forrás: EFC

Minden esély megvan tehát arra, hogy a junior női kardválogatott tovább őrzi sikersorozatát a korosztályos világversenyeken és megmarad az egyik legeredményesebb nemzeti utánpótlás-együttesnek.

A korábbi években olyan kiváló kardozók remekeltek a junior Eb-ken és vb-ken, mint a már kétszeres felnőttvilágbajnok Battai Sugár Katinka, Szűcs Luca vagy Pusztai Liza. És nemcsak nekik látható a minőségi utánpótlásuk, hanem a mostani juniorokat is sokra hivatott generáció követi. Ezt támasztja alá, hogy a korosztály múlt hét végi válogatóversenyét, a nagyok jelenlétében is az elsőéves kadét, a 15 éves Bácskay Kincső nyerte.

(Kiemelt képünkön: az idén junior Eb-győztes és vb-bronzérmes csapat Forrás: EFC)

 

 

Legfrissebb hírek

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
14 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
2025.09.11. 09:36

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
2025.09.10. 09:10
Ezek is érdekelhetik