Ökölvívás: megkezdte a vb-felkészülést az ifjúsági válogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 14:34
null
Hétfőn megkezdte a Montenegróban rendezendő világbajnokság előtti utolsó edzőtáborát az ifjúsági ökölvívó-válogatott.

Tartalmas év a 2024-es az ifjúsági korú, vagyis a 2006-ban és 2007-ben született magyar ökölvívóknak, akik tavasszal a Horvátországban megrendezett Európa-bajnokságon bizonyíthattak, a válogatottból pedig ketten a dobogóra is felállhattak: Nileborg Krisztián ezüst-, Varga Sára pedig bronzérmet szerzett.

Az esztendő célversenye azonban nem az emlegetett Eb, hanem az október második felében kezdődő világbajnokság lesz a korosztálynak. Az ifjúsági bokszolók ennek megfelelően a nyáron is gőzerővel készültek, amely során több nemzetközi felkészülési verseny is bekerült a programba.

„A májusi Bornemissza-emlékverseny Egerben fontos állomás volt az Eb után, ismét nemzetközi mezőnyben mérethették meg magukat az ifisták, ami után pihenő következett, a nyáron pedig a klubmunkát követően a kőszegi Ostrom-kupa volt a válogató, az ottani eredmények és teljesítmények alapján alakult ki az ifjúsági válogatott kerete a következő külföldi versenyekre – mondja az Utánpótlássportnak Ács József szövetségi edző. – A fiatalok jártak Bosznia-Hercegovinában, Lengyelországban és Romániában is.

A vb-t a montenegrói Budvában rendezik meg. A közvetlen felkészülés már zajlik, az utolsó hetekben a budapesti Madárfészek Akadémián edzőtáborozik a csapat.

„A közvetlen felkészülés első hetében a kesztyűzésen lesz a hangsúly, jelenleg bő kerettel dolgozunk, a második héten viszont már csak a vébére utazók maradnak, akikkel növeljük majd a sebességet. Ezekben a napokban különböző okok miatt még vannak hiányzóink, de remélhetőleg, minél hamarabb összeáll a teljes csapat. Rá kell hangolódnunk a közelgő eseményre, amivel biztos nem lesz probléma, hiszen nagyon motiváltak a fiatalok; nem csoda, hiszen nemzetközi mezőnyben bizonyíthatnak, a világ minden tájáról érkeznek ellenfelek, edzők, bírók.

viszont a siker rengeteg különböző összetevőből áll össze, bízom benne, hogy sokszor ünnepelhetünk majd!”

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
1 órája

Vízilabda: győzelemmel nyitott az U18-as fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
19 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Atlétika: Szabados Ármin megdöntené az U20-as világcsúcsot

Utánpótlássport
Tegnap, 9:09

Kosárlabda: legyőzte Finnországot az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 21:36

Vízilabda: rajtol az U18-as fiúk Európa-bajnoksága Nagyváradon

Utánpótlássport
2025.08.17. 19:35

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 11:06
Ezek is érdekelhetik