Triatlon: Szűcs András bronzérmet szerzett az ifjúsági Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.07. 18:14
null
Szombaton rendezték meg az ifjúsági triatlon Európa-bajnokság egyéni versenyszámait. A magyarok közül Szűcs András érte el a legjobb eredményt, bronzérmet szerzett.

„Bízunk a jó teljesítményekben, és abban, hogy többen is a top tízben zárnak” – nyilatkozta az Utánpótlássport oldalának a Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás-szakágvezetője, Pocsai Balázs az ifjúsági Európa-bajnokság előtt.

A „kijelölt célt” végül ketten ugrották meg, egy fiú és egy lány, közülük ráadásul

Szűcs András a dobogóra is felállhatott,

így a tavalyi ifi Eb után (amikor Szalai Fanni nyerni tudott) ismét ünnepelhettünk magyar érmet egyesben az eseményen. A Ganzair Team Újbuda SE versenyzője kereken 20 perc alatt teljesítette a három számot, az első két helyezettől mindössze hét és hat másodperccel volt lassabb. Szabó Levente hajszállal csúszott le a top 10-ről, a 11. helyen ért be a célba.

Holba Zsombor 19., Mihály Szabolcs pedig 26. lett, míg ketten a B-döntőben álltak rajthoz: Szabó Mihály Márton a 39., Jakab Zsombor pedig a 42. pozícióban zárt.

Ahogyan említettük, a lányok között is volt olyan indulónk, aki a legjobb tízben fejezte be a versenyzést: Geri Alíz 8. lett, míg Fabók Eszter a 12., Kollár Kamilla pedig a 26. helyen ért célba az A-döntőben. A B-jelűben Lédeczi Lottit (36.) és Filep Zórát (52.) figyelhettünk.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

A spanyolországi Banyolesben rendezendő ifjúsági triatlon Eb-n résztvevő magyar csapat:

Lányok
Fabók Eszter, Geri Alíz Júlia, Filep Zóra, Koller Kamilla, Lédeczi Lotti, Bartók Hanna
Fiúk
Szűcs András, Mihály Szabolcs, Jakab Zsombor, Szabó Mihály Márton, Szabó Levente, Holba Zsombor

(Kiemelt képünkön: az ifjúsági Eb-n szereplő magyar csapat Forrás: MTSZ) 

 

Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
19 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
23 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Röplabda: nyeretlen maradt az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 20:24
Ezek is érdekelhetik