Triatlon: pénteken kezdődik az ifjúsági Európa-bajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 09:03
null
Hat leány- és ugyanennyi fiúversenyzővel várja az ifjúsági triatlon Európa-bajnokság pénteki kezdését a magyar csapat.

Emlékezetes módon zárta az ifjúságiak triatlon Európa-bajnokságát 2023-ban a magyar korosztályos triatlon-válogatott, amely egyéniben és mixváltóban is szerzett érmet: előbbiben az idén augusztusban már a juniorok között remeklő, az Eb-jükön elsőként záró Szalai Fanni nyert aranyérmet, utóbbiban pedig a Szalai mellett Trungel-Nagy Zalán, Baier Zsófia, Rózsavölgyi Donát alkotta négyes szerzett ezüstöt.

A 2024-es kiírást ismét Spanyolországban rendezik meg, természetesen magyar indulókkal a mezőnyben: hatan a fiúk, ugyanennyien a lányok között állnak majd rajthoz, és persze a mixváltóról sem szabad megfeledkezni.

„Szalai Fanni jelenleg első éves ifjúsági versenyző, tavaly megnyerte az ifi Eb-t, nemrég pedig a juniorok kontinensviadalát, a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon viszont nem szerepel majd, készül a juniorok világbajnokságára – kezdi az Utánpótlássportnak Pocsai Balázs utánpótlás-szakágvezető. – Ettől függetlenül nagyon ügyes versenyzők alkotják az idei csapatunkat is, ketten ráadásul a már emlegetett junior Eb-n is részt vettek augusztusban: Fabók Eszter és Szűcs András az idősebbek között is megmutathatta magát, mindketten helytálltak az eseményen.

Bízunk a jó teljesítményekben, és abban, hogy többen is a top tízben zárnak.  

Az Európa-bajnokság pénteken az egyéni elődöntőkkel kezdődik, szombaton rendezik a döntőket, vasárnap pedig a mixváltók csapnak össze.

A spanyolországi Banyolesben rendezendő ifjúsági triatlon Eb-n résztvevő magyar csapat:

Lányok
Fabók Eszter, Geri Alíz Júlia, Filep Zóra, Koller Kamilla, Lédeczi Lotti, Bartók Hanna
Fiúk
Szűcs András, Mihály Szabolcs, Jakab Zsombor, Szabó Mihály Márton, Szabó Levente, Holba Zsombor

 

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
4 órája

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
19 órája

A jövő sztárjai: Tóth Anna, Tigyi József

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Vízilabda: Európa-bajnoki bronzérmes az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.07. 21:16

Cselgáncs: egy bronzéremmel zártak a magyarok a pozsonyi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 18:21

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Asztalitenisz: Nagy Judit nyerte az U19-es évadnyitót

Utánpótlássport
2025.09.07. 12:43
Ezek is érdekelhetik