Asztalitenisz: 4 magyar lesz az utánpótlás Európa top 10-bajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.07. 09:04
null
Az U19-es korosztályban egy, az U15-ösök között három magyar asztaliteniszező harcolta ki a helyét a lengyelországi korosztályos Európa top 10-bajnokságra.

Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) közzétette, hogy a kontinentális ranglistán elfoglalt helyek alapján kik szerepelhetnek a közelgő, lengyelországi ifjúsági és serdülő Európa top 10-bajnokságon.

A magyarok közül az idősebbek mezőnyében

Szántosi Dávid hatodikként kvalifikált, míg az U15-ösök között Gergely Márk tizedik, Dohóczki Nóra hatodik, Barcsai Sophie pedig nyolcadik helyezésével

hatodikként kvalifikált, míg az U15-ösök között  tizedik, hatodik, pedig nyolcadik helyezésével

vívta ki a helyét az európai elitben. Egyedül az U19-es lányoknál nem lesz magyar résztvevő.

Október 4. és 6. között a lengyelországi Grodzisk Mazowieckiben rendezik meg az idei Európa top 10-bajnokságot.

A tavalyi, bukaresti viadalon Szántosi Dávid (U19) érte el a legjobb eredményt, az ötödik helyen végzett. Varga Botond (U15) hatodik, Dohóczki Nóra (U15) nyolcadik lett.

(Kiemelt képen: Szántosi Dávid Forrás: WTT)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Nagy Viktória és Varga Vivien is döntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Birkózás: Szenttamási Róza bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Tekvondó: nyolc magyar, köztük három tini a rekordok világbajnokságán

Utánpótlássport
8 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
10 órája

Bátorfi Zoltán szerint Németország az asztalitenisz Mekkája

Egyéb egyéni
13 órája

Ökölvívás: két magyar is elődöntőbe jutott az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 21:02

Birkózás: Józsa megsérült, és ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 19:24

Öttusa: a magyar ígéretek az idősebbek között indulnak az ORV-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 16:15
Ezek is érdekelhetik