Kézilabda: Márián Blanka a DVSC akadémiájának új szakmai igazgatója

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 13:21
null
A klubnál korosztályos csapatot is irányító Márián Blanka lett a DVSC Kézilabda Akadémia új szakmai igazgatója.

A szakmai munka vezetését az akadémia szakembere, Márián Blanka veszi át, aki 2015 óta van a DVSC kötelékében. Főként utánpótlásedzőként tevékenykedett eddig, azonban 2016-től 2018-ig előbb Tone Tiselj, majd Vida Gergő mellett volt a felnőtt csapat másodedzője is. Sok debreceni nevelésű játékos kötődik a nevéhez, 2015 előtt a Debreceni Sportiskolában volt utánpótlásedző. 2022-ben szerzett EHF Mesteredzői címet, 2023-tól pedig ő a serdülőválogatott másodedzője is – írja az akadémia honlapja.

– idézi a honlap a szakembert, aki beszélt az akadémia céljairól is. – A képzés szempontjából kiemelt célunknak tartjuk, hogy a jövőben is a legmagasabb szinten megállják a helyüket fiataljaink. Elsősorban az egyéni képzés fontosságát hangsúlyozva haladunk, figyelembe véve minden életkori sajátosságot. Komplex játékosokat szeretnénk nevelni, akik később az élet minden területén megállják a helyüket. Fontosnak tartjuk a kézilabda mellett az eredményes tanulmányokat, hisszük, hogy a kettő egymást erősítheti.”

A DVSC Kézilabda Akadémia csapatai évek óta a hazai élmezőnyben vannak, az elmúlt években több debreceni nevelésű játékos is bemutatkozott a felnőtt csapatban, illetve az NB I-ben is.

„Minden feltételünk adott, mind tárgyi, mind emberi-erőforrás tekintetében, ezek hozzájárulnak az eredményes munkavégzéshez – vont konklúziót a szakember. – Komplex képzést tudunk nyújtani az akadémistáknak. A legmagasabb szintű edzői végzettségű szakemberekkel dolgozhatunk, akik motiváltak, igényük van a fejlődésre, egymást erősítve növelhetjük az akadémia hatékonyságát. Minden bajnoki évben célunk az adott korosztály legmagasabb osztályában való jó szereplés, de az eredményességet a képzés oldaláról közelítjük meg.”

Márián Blanka edzőként is folytatja a munkát, az akadémia legfiatalabb lányaiból álló csapat, az U16-osok trénereként.

(Kiemelt képünk forrása: DVSC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: a barátság még erősebbé teszi a KSI-s duót

Utánpótlássport
3 órája

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
16 órája

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
16 órája

Nyílt vízi úszás: Európa-bajnok az U16-os váltónk!

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: sosem az eredményeket hajszolják a Csata DSE-ben

Utánpótlássport
18 órája

Kézi: második helyen középdöntősök a magyarok az U21-es férfi-vb-n

Utánpótlássport
20 órája

Kosárlabda: kikapott a lengyelektől az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03
Ezek is érdekelhetik