Kosárlabda: nyolc között a férfiválogatott az U20-as B-divíziós Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 21:56
null
Nyolc ponttal legyőzte a svédeket, így negyeddöntős az U20-as férfi kosárlabda-válogatott a romániai B-divíziós korosztályos Eb-n.

Miután nyolcpontos vereséget szenvedett az ukránoktól az U20-as férfi kosárlabda-válogatott a romániai B-divíziós korosztályos Európa-bajnokság negyedik, keddi játéknapján, szerdán a csoportja záró mérkőzésén dőlt el a nyolc közé jutás kérdése.

Carlos Vallejo együttesének

a negyeddöntőbe kerülésért a tornán eddig százszázalékos svéd válogatottat kellett legalább 5 ponttal legyőznie.

Végig hitt a negyeddöntőbe jutásban az U20-as férfiválogatott Forrás: FIBA

A meccset a svédek kezdték jobban, 6 perc után 13–2-re vezettek, az első negyed végén pedig 25–16-ra mentek az északiak. A második felvonásban magára talált a magyar csapat, és 2 perc alatt ledolgozta a hátrányát. A nagyszerűen sikerült negyedet 27–7-re nyerte meg a válogatott, amely a félidőben így 43–32-re húzott el.

A harmadik negyedben aztán megint a svédek akarata érvényesült, ők is felzárkóztak, majd fej-fej mellett haladtak a felek, a negyedik játékrész egypontos svéd előnynél kezdődött (57–56).

A hajrához közeledve, kevesebb mint 5 perccel a meccs vége előtt a 70–62-es svéd vezetés alaposan feladta a leckét a magyar fiúknak, akik mindvégig hittek a sikerben, és lelkesedésüknek meglett az eredménye.

A válogatott egyre közelebb került ellenfeléhez, és 1:58 perc volt hátra, amikor Csuti Kornél triplájával újra vezettek a fiúk (74–72). Ezután Csendes Péter pillanatai következtek, aki két duplával villant (a másodikat rövid ideig hárompontosnak hittük), így kereken 1 perccel a vége előtt 78–72 állt az eredményjelzőn. A svédek hibáztak, a magyaroknál Hajdu Péter bedobott két büntetőt, a legvégén pedig a svédeknek ez nem sikerült három kísérletből sem.

80–72-re nyert a válogatott, és a negyeddöntőbe jutott.

A válogatott az elődöntőért Románia fiataljaival mérkőzik.

A magyar fiúk öröme Forrás: FIBA
U20-as B-divíziós Európa-bajnokság, Pitesti (Románia)
C csoport, 5. forduló
Magyarország–Svédország 80–72 (16–25, 27–7, 13–25, 24–15)
Magyarország: Csendes 15/9, Meszlényi -, Hajdu 5/3, Cseh 5, Csuti 16/3. Csere: Reizinger 11/3, Csátaljay 11/9, Halmai 4/3, Schmera 2, Bor 7/3, Pleesz 4, Kaye -.
Svédország: Adsten 15/3, Amdersson 5, Stumer 7, Bodingh 6, Martenson 16. Csere: Smedjeback -, Holmstrom Riddervold 5/3, Gyllebring -, Johansson 18/15.

(Kiemelt kép forrása: FIBA)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik